2010. június 21-25-e között került megrendezésre a hittanos gyerekek számára szervezett gyerekhét a balazséri Béthel Központban. Balazséron közel 120-an érkeztek a beregszászi (néhányan a búcsúi) gyülekezetből 3-6 osztályosok.
Nagy izgalommal foglalták el hétfő délelőtt szobájukat a hittanosaink, hisz sokan közülük most először voltak távol a szüleiktől. Miután beköltöztek szobájukba hivatalosan is megkezdődhetett a táborozás. Az egész hét témája az ünneplés volt! Szerettük volna a bibliai történeteken keresztül a gyerekeknek megmutatni, hogy Isten mennyi lehetőséget ad az embereknek az ünneplésre, örvendezésre, hálaadásra.
Hétfő délután Gáti Kata hitoktató tartott előadást, melynek témája „Kivonulás Egyiptomból” volt. A gyerekeknek érdekes módon volt előadva a történet, ugyanis árnyjátékkal szemléltettük nekik a kivonulás eseményeit, valamint az azt követő ünneplést! Az előadás után következett az aranymondás, és énektanulás, valamint a kézműves foglalkozás, ami a történetet dolgozta fel. Ezután egy kis szabadidőt kaptak a gyerekek, amit a vacsora követett. Utána hallhattak egy missziós történetet, ami után a mesenézés volt a program. Ezután már csak a lefekvés várt rájuk.
A keddi nap reggelivel és szobaáhítattal kezdődött, majd délelőtt Nagy Zsuzsanna hitoktató tartott előadást a sátoros ünnep témakörben. Ennek a témának a feldolgozása nagyon érdekes volt, hisz a gyerekeknek a megadott alapanyagokból kellet minél stabilabb sátrat készíteni. Ezt követte a csoportbeszélgetés, majd az ebéd. Ebéd után csendes pihenő volt, amit kötött játékok, sportolás követtek. A vacsora után következett a missziós történet, majd a mesenézés.
A szerdai történet a kánai menyegzőről szólt, amit Keresztyén Anett hitoktató adott elő. A gyerekek maguk is megtapasztalhatták a csodát, hisz a szemük láttára vált a víz borrá! Ezután igazi menyegzőn érezhették magukat a táborozók, mivel megtanulták a zsidó esküvői szokásokhoz megfelelő népi táncot. A délután folyamán aztán a gyerekek nagy örömére arcfestés következett. A nap további része a szokásos módon folytatódott.
Csütörtökön az előadás a Pünkösd ünnepéről szólt, amit kis jelenetben adtak elő a tábor vezetői. Ezután kézimunkázhattak, majd a szokásos csoportbeszélgetés következett, ahol feltehették kérdéseiket a témával kapcsolatban. Délután a gyerekeknek különböző játékos programok voltak kínálva, amit a gyülekezet ifjúsága szervezett és vezetett.
A pénteki napon Olasz Tímea tartott előadást „a király fiának menyegzőjéről” szóló példázatról. Az előadás után következett a történet feldolgozása kézimunka által, valamint a kiscsoportokban. A délutáni szabadidőben aztán már nagy volt az izgalom a gyerekek részéről, mivel már készültek az esti tábortűzhöz: ugyanis minden csoport készülhetett valamilyen színdarabbal, előadással az esti programhoz. A missziós történet után már lázban égtek a hittanosaink, hisz alig várták a tábortüzet. Igaz, az eső miatt az előadóteremben ültük körbe a „tüzet”, de ez sem rontott az este hangulatán!
A szombati nap már a búcsúzásé volt, és bizony sok gyermeknek könny szökött a szemébe a hét vége miatt. De az biztos, hogy mindenki gazdag élményekkel, tapasztalatokkal, és ami legfontosabb, Istennel a szívében térhetett haza!
Reméljük, hogy a következő évben még több gyermek fogja átélni ezeket az élményeket! Isten adja, hogy így legyen!
Keresztyén Anett hitoktató