A Beregszászi Református Egyházközség Honlapja

Angliában a Kacsó házaspár

2010-04-06 18:39:10 /

Az Angliai Református Egyház Déli Zsinata jó kapcsolatot ápol a Kárpátaljai Református Egyházzal. Kacsó Géza korábbi beregszászi beosztott főiskolai lelkészt tengeren túli testvéregyházunk két és fél éves szolgálatra fogadta be.
Feladata, hogy az ottani gyülekezet missziójaként foglalkozzon a bevándorló családokkal.
A lelkészcsalád lassan beilleszkedett. Szolgálati lakást kaptak, amit két gyermekükkel foglaltak el. A nagyobbik lányuk, Annak próbálgatja az ottani óvodai csoportot. Néhány angol szót is elsajátított már és jól feltalálja magát a gyerekek között.

 

 

 

Dóra tiszteletes asszony angol órákat vesz és így tanulja a nyelvet. Bekapcsolódott egy ottani baba-mama-körbe is.
Géza tiszteletes előtt áll a feladat, amit hosszú távon két és fél év alatt kell megvalósítania, hogy az gyülekezet vonzáskörébe kerülő bevándorlók (külföldről érkezettek) között hirdesse az igét. Elsőként összeszedje őket, és valamilyen közösséget kovácsoljon belőlük.
Ez nagy kihívás.
Beiktatására 2010. február 20-án Broadstairs városka református templomában került sor. A gyülekezet sokfelől érkezett, a tágabb terület református egyházai éppen úgy képviseltették magukat, mint a környék más felekezeteinek lelkészei és gondnokai, a helyi polgármesterek, vagy a zsinati tisztségviselők. Az istentisztelet liturgiája nagyon színes volt, több mint 20-an vettek részt benne, lelkészek és nem lelkészek egyaránt. A helyi gyülekezetekből alakult mintegy húszfős kórus szolgálata tette még színesebbé a délutánt.
Az igei szolgálat után a gyülekezetek főgondnoka bemutatta a beiktatandó lelkészt, beszámolt a lelkészválasztás folyamatáról, majd a beiktatandó lelkész mondta el, hogyan vezette őt és családját Isten a saját megszokott útjaikról egy új és idegen országba, hogy új utakat keressenek az Isten örök szeretetének tolmácsolására. Ahogyan Ábrahámot kihívta Isten az ismerős környezetből valami teljesen újba, éppen így történt velük is. Ábrahám azért indult el, mert ott volt vele Isten ígérete: „megáldalak és áldás leszel”. Ezzel a reménységgel érkezett a Kacsó család Angliába: Szeretnének Isten áldásának eszközei lenni.

A vallástétel után a megválasztott lelkész tett fogadalmat arra, hogy Isten országának ügyét és a református egyházat fogja szolgálni új tisztében. Majd a jelenlévők is fogadalmat tettek, hogy a lelkipásztort szolgálatában támogatni fogják és imádkoznak érte.

Ezek után a beiktatási imádságra került sor. A beiktatott lelkész ajándékul Isten igéjét, egy teljes Szentírást vehetett át.

Azóta Kacsó tiszteletes angol nyelven hirdeti Isten élő szavát.
Az Úr áldja meg őket vállalt szolgálatukban, hogy hazatérve közöttünk is kamatoztassák annak áldásait.