MEGNYÍLT A SÍR
Szent húsvét hajnalán
Megnyílt a sír
,,Legyőzve a halál’’
Szárnyal a hír…
Feltámadt Ő
Az Isten szent Fia.
Nincs ott a kő
Mert él, halleluja!
Él! Jézus él!
Boldog mind, aki hisz.
A menny a cél,
S Ő minket odavisz.
Varga Erzsébet
Ü Z E N E T
„És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, amik megírattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felőlem. Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjüket, hogy értsék az írásokat. És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon: És prédikáltatni az ő nevében a megtérésnek és a bűnök bocsánatának minden pogányok között, Jeruzsálemtől elkezdve. Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai.”
Lk 24, 44-48
Kedves Testvérek!
Sok idő telt el Jézus Krisztus feltámadása óta, az a több mint 2000 esztendő, nyilván nagyon sok hamis hangot hordozott magában - akarva vagy akaratlanul. Sokféle emberi spekuláció, ideológia, bölcselkedések ködösítették a tiszta eseményeket. Talán már mi is hallhattunk, illetve magukat keresztyénnek vallók is hangoztatják, hogy a feltámadás nem más, mint a magunk után hagyott értékek, az utódainkban való újraszületés, illetve a lélek reinkarnációja. Az evangélium mindezeket a tévutakat túlélte. Ma is visszafordulhatunk a kijelentett igéhez, evangéliumhoz: Krisztus valóságos testben támadt fel, s megnyitotta a testi feltámadásunk útját. Csak ez az üdvözítő evangélium. Minden más csak pótlék, csak reménységeket élesztő vagy megsemmisítő injekció. Csak a feltámadásról szóló evangélium a megtartó erő. Még akkor is, ha hitünkbe különböző tévtanítások szűrődnek be, ha az élet nehéz harcait meg is kell vívnunk. Az igazi, azaz az életet megtartó hit ott fakad, s ott eleven, valóságos, ahol a feltámadás evangéliuma legyőzi a kételyeinket, eloszlatja félelmeinket, és talpra állít. A hitetlen világ felé, de sokszor magunkra nézve is nincs és nem is lehet más érvünk a feltámadásra nézve, mint hitünk. Igen téves út az, amikor egy isteni titkot akarunk fejtegetni, megmagyarázni, értelmezni. Amit tehetünk: a Szentírásban kijelentett ige hittel való elfogadása. Elfogadhatjuk, mert az örökkévaló Isten hű és igaz. A meghirdetett tények, miszerint a feltámadott Krisztus több mint ötszáz embernek jelent meg, nem tőlünk függenek. Ezt akár hiszem, akár nem, az Örökkévaló kihirdette, megcselekedte.
Jóllehet még az egybegyűlt tanítványoknak is arra volt szükségük, hogy a feltámadt Krisztus emlékeztesse őket az írásokra, hogy megláttassa az összefüggéseket az események s a megírt ige között. A feltámadás ünnepén különösen hangsúlyossá válik számunkra, az ismert, elolvasott, esetleg hallott igeszakaszok emlékeztetése által az összefüggések meglátása, s a feltámadt Jézus Krisztusba vetett hitünk komolyan vétele. Hisz nem kisebb dologgal bízza meg tanítványait, mint hogy tanúi, bizonyságai legyenek. Bizonyságai a feltámadott Úrnak, úgy hogy esetlen életükkel és szavukkal hirdessék a megtérést és a bűnbocsánatot. A feltámadás a húsvét ünnepe bizonyság-e a mi életünkben, hogy bűneink megbocsáttattak, mi bizonyságai vagyunk-e annak vagy van bűnbocsánat, hogy lehetőség van a feltámadott Krisztus által az újrakezdésre: társként, szülőként, gyermekként, közösségként, nemzetként. Bizonyságai vagyunk-e annak, hogy a feltámadott Jézus Krisztusban új teremtésként minden emberi kapcsolatunk meggyógyulhat. Hadd emlékeztessen, s biztasson mindnyájunkat 2010 húsvétja Jézus szavaira: ti vagytok ezeknek tanúbizonyságai.
Gyülekezetünk lelkészei s presbiterei ennek bizonyságával kívánnak Isten jelenlétében gazdag, áldott ünneplést és élő reménységet.
Taracközi Ferenc, vezető lelkész