Gyönyörű. napsütéses reggelre ébredtünk július 26-án. Az Úr meghallgatta imádságainkat.
Közel 130-an indultunk útnak, sokan gyülekezetünk tagjaiként, néhányan ismeretlenül, de valamilyen módon kapcsolódva közösségünkhöz.
Kis idő múlva a szolyvai emlékparknál tartottuk első pihenőnket. Megemlékeztünk szeretteinkről, ismerőseinkről, akik életüket vesztették, akikre talán sokat gondolnak azok, akikben még elevenen élnek a régi, szomorú történetek hidegről, 3 napról, amiből évek lettek. Sokan vissza sem tértek, s akik mégis, azok Isten kegyelmének köszönhetik életüket.
A rövid megemlékezés után folytattuk utunkat, s rövid időn belül elhagytuk Polenát, és az út mentén egy tisztáson telepedtónk le, családonként, vagy baráti társasággal. A tízórai után sokan indultak gombát szedni, vagy csak sétára, mások olvasgattak, beszélgettek.
A szorgos kezeknek és a hivatásos szakácsunknak köszönhetően senki nem maradt éhen.
A finom ebéd után Taracközi Ferenc lelkész tartott áhitatot a napi ószövetségi igeszakasz alapján, melyben kiemelte: Izraelt Isten két kosár fügéhez hasonlítja. Van jó és rossz füge. Ennek alapján senki nem nyugtatgathatja magát azzal, hogy én nem vagyok a legjobb, de nem is tartozom a legrosszabbak közé, olyan közepes az életem. Isten igéje világosan mondja: csak két lehetőség van. S az az Isten, aki mindent oly bölcsen alkotott, intézett ezen a világon, kínálja a lehetőséget Jézus Krisztusban mindenki számára, hogy az Ő országához tartozzon.
Alig mondtuk ki a közös Áment a záróimádságra, máris eleredt az eső.
Pár perc alatt mindenki elfoglalta helyét a buszokon és indultunk is hazafelé.
Még a polenai forrásnál megálltunk. Itt mindenki megtöltötte edényeit, poharait forrásvízzel, s kellemesen efláradva értünk haza minden baj nélkül Beregszászba.
Hálát adtunk Istennek a jó időért, a beszélgetésekért, azért, hogy megengedte ezt a napot békességben eltöltenünk.
Istené legyen a dicsőség!