Az idei húsvét több szempontból is különleges volt.
Nem csak az időjárás szeszélyessége miatt, hanem azért is, mert nálunk járt a Palánta misszió bábcsoportja, akik számunkra eddig ismeretlen módon mutatták be, mi is a húsvét igazi üzetenete.
Kint zord volt az idő, de a gyülekezeti terem megtelt gyermekzsivallyal.
A történet mindenkit magával ragadott és elvitt egy falusi nagymamához, akihez az unokák nagy várakozással érkeztek, hiszen alig várták a tojásfestés idejét. Az állatok látványa és a megnyerő díszlet mellett megtudhattuk, hogy a húsvét lényege az, hogy ez a feltámadás ünnepe, és Jézus ma is él. Megszólítható.
Közös imádság és énektanulás után a gyerekek Palánta missziós újságot és cd-t kaptak ajándékba.
A négy napos ittlétük ideje alatt a "Palántázók" meglátogattak néhány szomszédos gyülekezetet, (Gut, Gát, Munkács, Bene, Csongor) és jártak hat beregszászi óvodában is.
Köszönet azoknak, akik ekkora utat tettek meg, hogy nevetést, örömöt csaljanak a gyermekek szemébe, szívébe.
Köszönjük, hogy áldozatot hoztak, hogy lássuk: mennyi lehetőséget adott Isten arra, hogy az ő üzenetét meghalljuk.
Adja Isten, hogy az ige magva kikeljen és palántaként megerősödjön, s majd gyümölcsöt teremjen Isten dicsőségére!