Családi Nap

Családi nap – 2013 Református magyar vagyok…

2018-06-24 /
2013-ban már a harmadik családi napra készülünk. Mögöttünk van két sikeresen megszervezett egyházkerületi csendesnap. Ez egy jó irány, amelyen elindult a Kárpátaljai Református Egyház? Mit tapasztaltak a rendezvények szervezői az évek során? – Ezeket a kérdéseket tettük fel Zán Fábián Sándor püspöknek. – Az első (2011-ben Mezőváriban megtartott) egyházkerületi családi nap gyakorlatilag az egyházkerület kínálata volt a kárpátaljai reformátusok számára. Volt egy tervünk: összegyűjteni a református családokat egy tartalmas napra, ahol a bibliai tanítás, az evangélium hirdetése mellett a fiatalság és az idősebbek is megtalálják a helyüket, ahol minden korosztály jól érzi magát. A kárpátaljai családokhoz eljutott a meghívás, és eljöttek erre az alkalomra úgy, hogy még nem tudták, mit fognak kapni… Már az első családi csendesnap után láttuk, hogy az a szándék, ami az egyházkerület vezetőiben volt, párosult az akkori szervezők, a missziói bizottság és a gyülekezeti tagok akaratával. Mindenki úgy érezte, hogy erre nekünk szükségünk van. Válaszul került sor a második alkalom megszervezésére Péterfalván. A harmadik alkalom megszervezésének szükségességéről már voltak kérdések. A kezdeményezők elég nagy terheket hordoznak, és ők azok, akik hamarabb belefáradnak az eseményekbe. Magamat is ide sorolom. Én már gondolkodtam azon, hogy vajon minden évben meg kell-e szerveznünk ezt az alkalmat, vagy ritkábban, két, esetleg három évenként. Amikor a lelkészgyűlésen felvetettem ezt a gondolatot, ebben volt némi közvélemény-kutatási szándék is, amire azért volt szükség, hogy kiderüljön, kell-e a harmadik rendezvény. Azt kellett megtapasztalnom, hogy igen, a család évében, a közösség évében és a hitvallás évében ugyanúgy szükség van erre a napra. 2013 a hitvallás éve, a Heidelbergi Káté 450 éves jubileuma, és mi pont most, az önazonosság évében ne szervezzük meg a családi csendesnapot?! Azt az alkalmat, amikor a figyelemközéppontjába kerülhetnének ezek a lényeges kérdések: Ki vagyok én? Hogyan tartozom az Istenhez? Mit hiszek az Istenről? Mit hiszek önmagamról? Milyen a jövőképem? Mit várok én ettől az élettől? stb. Én püspökként nem rábeszéltem Kárpátalját, hogy legyen harmadik családi csendesnap, hanem Kárpátalja igényelte, hogy legyen folytatás. A harmadik családi napot Nagydobronyban szeretnénk megtartani. Bereg és Máramaros-Ugocsa egyházmegye már otthont adott a találkozónak, most Ung megye lesz a házigazda, ha Isten megsegít bennünket. Ez természetes igény, mert az ungiak is szeretnének nagyobb létszámban megjelenni ezen a napon, hiszen ahol megszervezik, a környékbeliek nagyobb létszámban tudnak részt venni. Így ők is házigazdaként magukénak érezhetik a rendezvényt, illetve az áldások megtapasztalóiként is ott lehetnek, többen érezhetik azt, hogy a református egyházban ők is egy nagycsaládnak a tagjai. És ebben a családban van öntudat, van hitvallás, és ez a hitvallás meg kell, hogy elevenedjen 2013-ban a gyülekezeti tagok életében, szívében. Reménykedem abban, hogy a családi csendesnap ehhez fog hozzájárulni. – A mottó így szól: „Református magyar vagyok…” – A versike a felekezeti hovatartozásra irányítja először a figyelmet. Mit jelent magyar reformátusként élni az életemet? És mindenki tudja folytatni a mondatot: „…amíg élek, az maradok”. Szeretnénk ezzel a családi csendesnappal a hűségre is bátorítani, biztatni, nevelni, tanítani mindenkit, aki el fog jönni. Elsősorban az Istenhez való ragaszkodásra. Legyen hűséges az itt élő magyar nép felekezeti hovatartozásában! És ha Istenéhez, vallásához, hitéhez hű marad, akkor szinte magától következik az, hogy az ő felebarátjához, társához és családjához, gyermekeihez is hűségesen tud viszonyulni egy életen át. Én reménykedem abban, hogy a Kárpátalján élő reformátusok legnagyobb gyülekezete jó házigazdája, méltó helyszíne lesz a KRE legnagyobb egyházkerületi rendezvényének, a családi csendesnapnak. És a nagydobronyiak azáltal, hogy Isten kezében eszközökké lesznek, megtapasztalhatják, hogy az Úr csodákat tud tenni egyszerű embereken keresztül. Ők válhatnak az áldás közvetítőivé. – „…amíg élek, az maradok.” Ön szerint hogyan maradhatnak meg a református családok reformátusnak? – A megmaradás titka a hitvallás ismerete. Nagyon sokszor megkérdezik tőlem, hogy kell-e a Heidelbergi Kátéból tanulniuk a mai kor gyermekeinek. Szerintem a kátét és a II. Helvét Hitvallást, a keresztyén tanításokat és imádságokat, melyeket nagyszüleink még nagyon intenzíven használtak, elő kell venni. Akkor maradhatunk meg reformátusnak, Isten népeként itt, a Kárpát-medencében, hogyha világosan tudjuk, hogy mit hiszünk, és megvalljuk a mi hitünket. Nem elegendő tudni azt, hogy én ki vagyok, ezt el is kell tudni mondani, bizonyságot kell tenni róla. Nagyon fontos, hogy ebben a szolgálatban mi megerősítsük a kárpátaljai magyarokat. Ahhoz, hogy tudjanak vallást tenni, tisztában kell lenniük azzal, hogy mit hisznek, kiben hisznek, és miért hiszik azt úgy, ahogyan. Én hiszem és vallom, hogy a református a legbiblikusabb hittudat. Hiszem azt, hogy a Heidelbergi Káté és a II. Helvét Hitvallás a legvilágosabb útmutatás az Istenről, az emberről, az Ő megváltásáról és az ember háládatosságáról. Ezek a kiadványok és elsősorban a Szentírás ott kellene, hogy legyen minden református család asztalán, használatban nap, mint nap. A hitvallásunk kérdéseket tesz fel. Ezeket a kérdéseket ma is felteszik sokan. A modern világ ugyanazokat a kérdéseket teszi fel számunkra, a kor embere ugyanazokkal a folyamatokkal szembesül, amivel ezelőtt 450 évvel szembesültek. S azok a válaszok, amiket a szerzők ezelőtt 450 évvel adtak, nem azért aktuálisak, mert az akkori emberek valami csodálatosat fedeztek el, vagy találékonyan öntötték szavakba gondolataikat, hanem azért aktuálisak, mert a Biblia alapján mondták el azokat. A Biblia aktualizálja a mai ember számára is a kátét. Fontos tehát, hogy tudja az ember, hogy ki ő, mit hisz, kiben hisz, és megvallja ezeket. Ez tesz minket maradandóvá a nemzetek között a Kárpát-medencében. Mert aki tudja, kihez tartozik és mivel tartozik annak, aki teremtette, megváltotta őt, azt megáldja az Isten és megőrzi. Így lesz a mi népünk, nemzetünk, reformátusságunk ott az Isten országában. Mert aki mindvégig kitart, aki hűséges marad – az üdvözül. Az a legfontosabb, hogy az örökélet tudatában, annak várományosaiként éljük meg mindennapjainkat. Ebben segít számunkra a hitvallás éve, és ebben lesz a mi segítségünkre a családi csendesnap is. – A két családi nap után mérlegeltek. Milyen következtetéseket vontak le? – A 2011-es rendezvényen ötletgazda és házigazda is lehettem. Számomra annak megszervezése volt a legnehezebb. Felkelteni az emberek figyelmét, olyan alkalmat szervezni, ahol a család egyszerre épül lelkileg, de ugyanakkor kirándul, jól érzi magát, és mindez által erősödnek a családi kötelékek is. A visszajelzések, amit akkor és azóta is kapunk, segítenek a helyes irány megtalálásában, amikor immár a harmadik ilyen rendezvényre készülünk. Figyelemre méltó, hogy amit a korábbi családi napokon résztvevők kiemeltek, az elsősorban nem az előadásokra vagy más minőségbeli eredményekre vonatkozott. A családi napok legnagyobb vonzereje, a visszajelzések szerint, a közösségben rejlik. Az emberek azt mondták el először, hogy jó volt kimondani közösségben hovatartozásukat. Az egyszerű emberek szerint, kell egy olyan nap, amikor közösségben kérjük Isten áldását népünkre, nemzetükre, kérjük vezetését a jövőre. Azért szeretnének eljönni, hogy megálljanak az Isten színe előtt, és elmondják: nem feledkeztünk meg Róla, mi Hozzá tartozunk. Szeretnének közösen könyörögni, kérni áldását és bocsánatát. Az ilyen jellegű hitvallástétel megjelenése egy-egy rendezvényen nagyon fontos. A kis gyülekezetek ezekben a pillanatokban, mozzanatokban erősödnek meg valójában. Amikor hallanak valamilyen biztatást, tanítást, az már áldás számukra. De amikor eljönnek, és közösségben énekelnek, közösségben vannak, akkor ez olyan, mint amikor Isten népe odajárul az Úr elé. Ahogy annak idején Józsué tette a nép élén. Nem fogytunk el, nem cseréltük le a mi hitvallásunkat, nyelvünket, nem fordultunk bálványokhoz, az egyedül élő Istent tartjuk urunknak, és Megváltónkat dicsérjük. Az első családi nap megszervezésekor nagyobb volt a külső finanszírozás, mint a tavalyiban, az ideiben pedig még kevesebb lesz. De nem szenvedünk hiányt. Mert az adakozás által az emberek azt jelezték vissza, hogy nekik fontos ez a rendezvény, amihez készek anyagilag is hozzájárulni. Ez is arra buzdít, hogy ne hátráljunk meg szervezőkként sem. Van egy ilyen alkalmunk, ahol együtt lesznek a családok, idősek, fiatalok, fogyatékkal élők, a missziói gyülekezetek, cigánygyülekezetek stb., hogy hitvallást tegyünk, hogy jövőnk legyen. Ez a cél. És az a jó, hogy ezt nem mi találtuk ki az emberek számára, hanem ők hozták tudomásunkra. Nagyon sok lehetősége lehet ma sok családnak, de ez sokkal több annál, mint kikapcsolódás. Ezenfelül vannak családok, akik együtt szinte sehova sem tudnak elmenni, nem engedhetnek meg maguknak egy nyaralást, de egy jól szervezett rendezvényre talán ők is szívesen elmennének. Azt láttam, hogy a két rendezvényen Kárpátalja lakosságának minden rétege jelen volt. A jövőben is úgy szeretnénk, hogy egy nagycsaládként legyünk együtt. Ezért nem szerveztünk külön ebédet sem. Akiknek külön programot szervezünk, azok egyedül a pici gyermekek, akik a hőséget (vagy a hideget) nehezen viselnék, de ők is csak néhány órára vannak távol, aztán újra együtt az egész család, s együtt töltik a napot. Fábián Kata