Keresztyén orvosok Nagydobronyban köszöntötték az adventet
2022. Nov 28., szerző: AdminisztrátorAdvent kezdetét ismét Nagydobronyban köszöntötték a keresztény orvosok - Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod…
Több mint negyedszázados hagyomány, hogy a megyénk különböző felekezeteihez tartozó orvosait, egészségügyi dolgozóit magába tömörítő Keresztény Orvosok Kárpátaljai Egyesületének (KOKE) tagjai minden évben az első adventi vasárnapot megelőző szombaton találkoznak egymással, hogy embert próbáló hivatásukhoz lelkiekben is erőt merítsenek, az Isten által rájuk bízott küldetésükben egymás közössége által épüljenek a hitben. A jövőre megalakulásának 30. évfordulóját méltató egyesület tagjai három év után ismét a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthonban tartották éves közgyűlésüket.
Köszöntőjében dr. Oroszi Pál, a KOKE elnöke arról beszélt, hogy hálás a szíve azért, hogy ezekben a nehéz időkben is ennyien el tudtak jönni erre a lelki-, hitbéli-, és szakmai szempontból is közösségépítő és megerősítő jellegű találkozóra. Mint elmondta, 2020-ban a koronavírus-járvány miatti korlátozások végett maradt el az éves találkozójuk, tavaly ilyenkor pedig ugyancsak a járvány okozta korlátozások végett szűk körben, a Munkácsi Keresztény Egészségügyi Központban találkoztak. És bár idén az itt élőket immáron az országot sújtó háború, az áramkikapcsolások és egyéb veszedelmek is sújtják, mégis közel félszázan eljöttek Nagydobronyba, hogy lelkiekben egymás közössége által épülhessenek.
Az összejövetel egyik ünnepélyes momentumaként az idei évtől immáron 101 leánygyermeknek otthont adó intézmény két lakója meggyújtotta a díszes adventi koszorú első gyertyáját.
Az idei konferencia vezérmondatának az üzenete Máté evangéliuma 6. versének 10. részéből vett jól ismert idézettel – ,,Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is” – tárult a hallgatóság elé. Sorrendben Héder János ungvári református lelkipásztor, a Kárpátaljai Református Egyház főjegyzője, Szulincsák Sándor técsői római katolikus plébános, és Vaszil Kopin munkácsi görögkatolikus dékán bizonyságtétele hangzott el. A szolgálattevők előadásukban beszéltek Isten országának eljöveteléről, az egyház és az állam kapcsolatáról, arról, hogy Isten mi célból engedi meg a világon azt a sok-sok szenvedést, de központi üzenetként mindnyájan elsősorban a várakozásteljes adventi időszak áldásairól, Jézus eljövetelének és a várakozás megélésének az örömteli időszakáról ejtettek szót.
Az előadásokat követően az ugyancsak a KOKE alapító tagjának számító, és a kezdetektől az egyesület titkári tisztét betöltő dr. Vackó László mutatta be az egyesületbe belépésüket kinyilvánító új tagokat, illetve egy-egy szál virággal köszöntötte az idén kerek jubileumi évfordulójukat ünneplő tagtársakat.
Az is hagyomány ezeken az összejöveteleken, hogy nincs megszabott tagsági díj, az erre a célra szánt összeget és személyes adományokat az idén is felajánlották a gyermekotthon működésének céljára, amelyet Vackó László nyújtott át az intézményt vezető Katkó Andreának. Az igazgatónő elmondta, hogy az utóbbi két év folyamán lezajló közigazgatási reform következtében Kárpátalján több internátus is bezárásra került, ezért a korábban ott nevelkedő gyermekek egy része is hozzájuk került, így már 101 leánygyermeknek nyújtanak otthont. Rajtuk kívül, szinte a háború kezdete óta több kelet-ukrajnai család is itt talált ideiglenes otthonra, jelen helyzetben is mintegy húsz menekültnek biztosítanak szállást és ellátást, ezért ez a nagylelkű felajánlás hasznos és jó célt szolgál majd.
A gyermekotthon lakói idén is készültek: szívet-lelket melengető koncerttel, az Urat dicsérő versekkel, énekszóval és táncelőadással kedveskedtek a vendégeknek.
Az áldásokban gazdag összejövetelt közös ima és ebéd zárta.
A helyszínen tartották meg a különböző korlátozások miatt utoljára 2019-ben ülésező Kárpátaljai Magyar Egészségügyi Dolgozók Társasága (KMEDT) elnökségi tagjainak részvételével zajló közgyűlését is, amelyen a társaság vezetője, dr. Csík Adalbert-Ferenc számolt be a szervezet helyzetéről. Elhangzott, jövőre tisztújítás vár a KMEDT-re, amelynek fórumát szeretnék majd Beregszászban lebonyolítani.
Jakab Lajos
karpatinfo.net
Híreink RSS
- Továbbra is szívvel-lélekkel segítik a sérült gyerekeket a Nefelejcs munkatársai Mezőváriban
- Háladó istentisztelet Bulcsúban
- Hálaadó istentisztelet Bátyúban
- A Bóbita Lelkigondozó és Gyermekfejlesztő Központ szolgáltatásai
- Hálaadó tanévnyitó istentisztelet: 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület, 30 éves a református oktatás
- TANÉVNYITÓ BESZÉD
- Hálaadás
- ISKOLÁSOKAT ÉS INGYENKONYHÁKAT SEGÍTETTÜNK KÁRPÁTALJÁN
- Kárpátaljai gyermektáborokat támogat a Magyar Református Szeretetszolgálat
- Felnőttkonfirmáció Beregardóban
- Szolgálók csendesnapja Nagyberegen
- Nagy utazás a KRISZ-héten
Programajánló RSS
- Énekkarok találkozója
- Hálaadó csendesnap
- Tanévnyitó istentisztelet
- Hálaadó istentisztelet Bátyúban
- Pedagógusok csendesdélutánja
- Hitoktatók továbbképzője
- Presbiteri találkozó
- Hálaadó istentisztelet Újakliban
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
Kitekintő RSS
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
- Krisztus szeretete megbékélésre és egységre indítja a világot
- Isten akaratából, folytatás következik
- Maradnunk kell, és túlélni
- Új szín a gyülekezeti kóruséneklésben
- Több millió forint értékű gyógyszerrel támogattuk az ungvári kórházat
- Szeretethíd Kárpátaljáért – elindult a regisztráció a Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokra
Pályázatok RSS
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2023/24-es tanévben felvételt hirdet
- A Técsői Magyar tannyelvű Református Líceum fizikatanárt keres
- Ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása
- A Nagydobronyi Református Líceum felvételt hirdet
- FELVÉTELI HIRDETMÉNY
- Férfi nevelőtanárt keres a Nagydobronyi Református Líceum
- Konfirmadus focikupa
- Nem tudod, hol tanulj tovább?
- FELVÉTELI HIRDETMÉNY
Aloldalainkról
- Felvételi
- Hittanosnap
- FRIGy istentisztelet
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Házasság hete 2023
- Önkénteseink az anyaországban
- Beszámoló a Péterfalvi Családtípusú Gyermekotthon épületének felújításáról
hozzászólás.
Hozzászólok.