Iskolatáskákat és védőmaszkokat is vitt Szeretetszolgálatunk Kárpátaljára

2021. Aug 03., szerző: Adminisztrátor

Száz darab tanszerrel megtöltött iskolatáskával segíti a kárpátaljai rászoruló diákok tanévkezdését a Magyar Református Szeretetszolgálat. Az augusztus 3-án tartott beregszászi adományátadáson százezer darab sebészi szájmaszkot is átadott az MRSZ delegációja a Kárpátaljai Református Egyházkerület számára.


fotó: pulzusfm.eu

A Magyar Református Szeretetszolgálat megalakulása óta kiemelt figyelmet fordít a határon túliak támogatására. Az alapítvány 2017-ben hozta létre kárpátaljai koordinációs irodáját, melyen keresztül éves szinten több tízmillió forint értékben nyújt segítséget Kárpátalja legszegényebb régióiban. A szolgálatok között oktatási intézmények és gyülekezetek támogatása, árvák és fogyatékossággal élő gyermekek, fiatalok segítése, valamint a klasszikus segélyezés egyaránt szerepel.

Augusztus 3-án a Magyar Református Szeretetszolgálat négytagú delegációja Kárpátaljára látogatott, ahol a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökével, Zán Fábián Sándorral és Nagy Béla főgondnokkal közösen adtak át adományokat, valamint ellátogattak több diakóniai intézménybe is, melyeket az elmúlt években támogatott az MRSZ. A délelőtti sajtótájékoztatón Czibere Károly, az alapítvány kuratóriumi elnöke annak fontosságát hangsúlyozta, hogy valóban megmutatkozzon az összetartozás:

A MAGYAR REFORMÁTUSSÁG SZÁMÁRA MINDIG FONTOS ÉS MAGÁTÓL ÉRTETŐDŐ VOLT A HITNEK, AZ EGYSÉGNEK ÉS A KÖZÖSSÉGNEK MEGÉLÉSE HATÁRON TÚLI TESTVÉREINKKEL. ENNEK LEGFONTOSABB MEGNYILVÁNULÁSA AZ VOLT, AMIKOR 2009-BEN A RÉSZEGYHÁZAK ÚGY DÖNTÖTTEK, HOGY EGYSÉGES EGYHÁZAT HOZNAK LÉTRE. TRIANONNAL SZEMBEN FEL KELL TUDNUNK MUTATNI AZ ÖSSZETARTOZÁSNAK NEMCSAK AZ ÉRZÉSÉT, HANEM INTÉZMÉNYI KERETEIT IS, HOGY LÁTSZÓDJON, MI VALÓBAN SZÁMONTARTJUK EGYMÁST, FIGYELEMMEL KÍSÉRJÜK HATÁRON TÚLI TESTVÉREINKET.

A Magyar Református Szeretetszolgálat a sajtótájékoztató keretében adott át száz tanszerrel megtöltött iskolatáskát, hogy a kárpátaljai nehéz körülmények között élő gyermekek tanévkezdését támogatni tudják. Juhász Márton, az MRSZ ügyvezető igazgatója a résztvevő gyermekek számára az ötezer ember megvendégelésének történetével mutatta be az alapítvány működését: “Ahogyan Jézus tanítványai sem látták előre, hogy miként fog öt halból és két kenyérből jóllakni ötezer ember, mi sem tudjuk mindig előre megmondani, hogy miként tudunk majd segíteni. Sokszor érezzük, hogy kellene az anyaországban is szolgálni, mellette a határon túliakat támogatni, és jó lenne, ha mehetnénk a Kárpát-medence határain túl is, de néha elfog minket a kétségbeesés, hogy mi kevesek vagyunk ehhez. Néhány hónappal ezelőtt még nem tudtuk, hogy honnan lesz pénzünk erre az adományra, vagy honnan fog beérkezni elegendő tanszer a száz táska megtöltésére. Mi mindig elkezdjük a munkát, meghirdetjük a gyűjtést, és azt tapasztaljuk, hogy Isten megáldja a szolgálatot, hiszen mindig vannak olyan emberek, akik adakoznak, mellénk állnak és segíteni szeretnének.”

A tanszerosztás után az MRSZ képviselői Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspökkel közösen elsőként a Mezővári „Nefelejcs” gyermek-rehabilitációs központot látogatták meg. Az intézmény fejlesztését holland támogatóknak köszönhetően 22.000 euróval tudta támogatni a Szeretetszolgálat, így mind az ingatlan, mint a dolgozói létszám is bővülhetett az elmúlt években a fogyatékkal élő gyermekek támogatását elősegítő rehabilitációs központban. “Hálásak vagyunk a felajánlott segítségért, hiszen ebben az intézetben sok család tudhatja biztonságban gyermekét. Második és harmadik szinttel is bővült az épület, megtekintettük az étkezőt, az oktatótermet, valamint a műhelyt, ahol a fiatalok próbálnak alkotni. Nagy fejlődésen ment keresztül az intézmény az elmúlt években az adományoknak köszönhetően: 2013-ban két munkatárssal és négy gyerekkel indultunk, ma már több mint 10 munkatársunk van, és jelenleg 76 gyermek kapcsolódik valamilyen formában a Nefelejcs központhoz.” – mesélte Zán Fábián Sándor Mezőváriban.

A kárpátaljai körúton ellátogatott továbbá a Magyar Református Szeretetszolgálat a hetyeni Élim Rehabilitációs Központba, melynek fejlesztését 5.000 euróval segítette az alapítvány, majd a nagydobronyi református cigány óvoda végéhez közeledő munkálatait tekintették meg, melynek 2018-as leégését követően mintegy 700 hazai református gyülekezet összefogásával 26,6 millió forinttal segíthette az MRSZ az intézmény újjáépítését.

Az elmúlt években mindezek mellett a koronavírus elleni védekezést több százezer maszkkal és védőfelszereléssel, a rászoruló gyermekek táboroztatását évente egy-egy millió forinttal segítette a Szeretetszolgálat, a közelmúltban vihakárt szenvedett viski református templom javítási munkálatait pedig négymillió forinttal támogathatta az alapítvány a felajánlásoknak köszönhetően.

jobbadni.hu

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.