Szeretetszolgálat

Szeretetszolgálat élő reménységgel a holnap felől

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” (Gal 6, 9–10)

  A világunk nagy átrendeződései, történelmi megrázkódtatásai gyakran megváltoztatják az egymáshoz való viszonyulásunkat is. Háborúk, gazdasági válságok vagy épp világjárványok idején az emberi társadalom jelentős része befordul, takarékoskodni kezd és önzőbbé válik; ám ezzel párhuzamosan megfigyelhető az is, hogy a hívő közösségekben éppen ezekben a válságos időkben kezdi el mozgatni Isten Szentlelke a másik emberrel való törődést, a szeretetszolgálatot. 

Országos szinten megroppant az emberek jövőképe a katonai konfliktus kitörése óta, de az elmúlt év járványhelyzete csak súlyosbított ezen az állapoton. Ha panaszra nyitnánk az ajkunkat, volna mit mesélnünk, akár ukrán állampolgárként, akár nemzetiségi magyarként, akár pedig hívő, keresztyén emberként. Isten mégis valami másra indított lamentálás helyett. Hét évvel ezelőtt egy hideg téli időszakban fogtunk hozzá egy reménységgel átitatott diakóniai projektbe, méghozzá a gyülekezeti tagjaink számára csomagoltunk össze vetőmagokat a tavaszi idényhez. Új élet – ezt a nevet kapta. Akkor 72 családhoz jutottunk el, az évek elmúltával ez a szám közelít a kétszázhoz. Bár a magocskától a kész termésig hosszú út vezet, de minden elvetett mag: reménység. A diakónusainknak a karantén időszakában kihívás volt a biztonságos eljuttatás, mégis öröm és hála, hogy ilyen módon segíthetünk, s adhatunk lendületet egy nehéznek mutatkozó év küszöbén.

      A másik fontos diakóniai terület az egészségmegőrzés, amellyel az elmúlt években megpróbáltunk a közösségeinkben egyfajta szemléletváltást kimunkálni. Úgy tapasztaljuk, hogy sok hívő ember fejében él az a gondolat, és erre a néhány rövid földi esztendőre igazán nem érdemes berendezkedni, sőt bizonyos értelemben még előre is hozhatjuk az üdvösség napját azzal, ha önmagunkat túlhajszolva, megfeszítve élünk. A káros szenvedélyek mellett a „szent” nemtörődömség az egyik legnagyobb nyomorúságunk, és az elmúlt esztendő járványhelyzete rámutatott arra, hogy sajnos sok esetben utólag vagyunk bölcsek. Nagyon sok ember él a teljes kimerülés, a lerobbanás mezsgyéjén, legyengült immunrendszerrel, folytonos fáradtságban, és gyakran egy kisebb betegség is elegendő ahhoz, hogy kórházi ágyon találják magukat. A 2020-as év talán ebben is hozott némi változást, sokan újragondolták a porsátorukhoz és egészségükhöz való viszonyulásukat, s a legyőzhetetlenség illúziója talán egyre kevesebb ember fejében él. Bizony „elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el” (Ézs 40, 30–31). Hívő emberként valljuk, hogy az első és legfontosabb erőforrásunk Isten jelenléte az életünkben, a Vele való kapcsolatunk. Mindazonáltal hiszem, hogy a bennünket megteremtő Isten annak a felelősségét is ránk ruházta, hogy a Tőle kapott fizikai valónkat karban tartsuk, és a saját rendeltetésének megfelelően használjuk. Hiszem, hogy Isten ebben is bölccsé, megfontolttá akar tenni bennünket, mert úgy tudjuk leginkább Őt szolgálni és az Ő országát építeni, ha erre testileg-lelkileg fel vagyunk készülve.

E gondolatoktól vezérelve indítottuk útnak gyülekezeteinkben az Ép testben ép lélek programot öt évvel ezelőtt a ráti és minaji gyülekezeteinkben; közösségeink aktív tagságát juttatva hozzá immunerősítő készítményekhez. Az ötlet megvalósításában testvérgyülekezeti kapcsolataink, valamint áldozatkész magánszemélyek voltak a segítségünkre, s az elmúlt évek megmutatták, hogy ezek a diakóniai területek jelentős részeivé váltak a szolgálatunknak. Hiszem, hogy az adott körülményekhez képest mindent meg kell tennünk azokért, akik közösségeinkben ránk bízattak, a szűkebb értelemben vett családunkért éppúgy, mint a tágabb értelemben vett lelki családért. Lelki és fizikai értelemben is vegyük komolyan Pál bíztató szavait: „Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett” (ApCsel 20, 28).

Szimkovics Tibor

ráti és minaji lelkipásztor