VIII. Motoros nap a Sámuel Alapítványban

2019. Jul 12., szerző: Adminisztrátor

Egy jókor, jó helyen meghozott döntés, kimondott szó, egy cselekedet évek múltán is örömteli pillanatokat, emlékeket tud okozni számunkra. Ennek kapcsán kerülhetett sor immáron 8. alkalommal a Motoros Napra, melyet a Hunyadi Rend nevű motoros közösség és a Sámuel Alapítvány szervezett közös erővel.

A Hunyadi Rend motoros közösség rendeltetése rendkívüli és példaértékű. A tagok közös motoros túrázásokon, rendezvényeken, jótékonysági tevékenységben, valamint segélytúrákon vesznek részt. Fő céljukként tűzték ki a magyarság összefogását, a magyar nemzeti öntudat megerősítését és a nehéz sorsú gyermekek megsegítését. Ezzel a szándékkal érkeztek meg hozzánk is Kárpátaljára 2019. június 29-én.


Az alkalmat Péterfalván tartottuk meg, ahol a Sámuel Alapítványhoz tartozó családok többsége vett részt. A délelőtt folyamán a motorozás élményeit élhettük át: róttuk a köröket a futballpálya körül. Nem volt olyan gyermek, aki ne élvezte volna a délelőttöt. Az arcukon tündöklő mosoly bizonyította ezt. A kemény kinézetű, sokat használt bőrruha valójában olyan lágyszívű jellemeket takar, akik odaadó szeretettel hajoltak le a gyermekekhez azért, hogy felejthetetlen élménnyel gazdagítsák őket.


A kiadós ebéd után sajnos búcsút kellett vennünk motoros barátainktól, akik Isten eszközeiként egy áldott délelőttöt töltöttek velünk. Bizalommal vagyunk afelől, hogy jövőre újra viszont láthatjuk őket.

A délután folyamán gyermekeink számára lehetőség nyílt a Péterfalvi Vidámpark használatára. Az óriáskeréktől a hullámvasútig minden kipróbáltak a gyermekek, jókedvben nem volt hiány. Ez idő alatt a szülők is tartalmas beszélgetéseket folytathattak egymással, így ez számukra is áldott időtöltésnek bizonyult.

E tartalmas nap jó bizonysága volt annak az ígéretnek, amit a Mindenható Istenünktől kaptunk: ,,… az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljes legyen.” (János 15,11) Hisszük, hogy az Ő áldása és jelenléte kísért bennünket ezen a napon. Jó reménység szerint jövőre újra lehetőség nyílik ezen alkalom megvalósítására. Addig pedig az itt szerzett, csodás élményeket dédelgetjük emlékezetünkben.

Tankóci Csilla, munkatárs

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.