„Meglátogat minket a felkelő fény”

2018. Dec 25., szerző: Adminisztrátor

Lekció: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie. Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1, 1–14)

Textus: „Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból; hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára.” (Lk 78–79)

Ha általában az ünneplésről esik szó, minden generáció elmondja, hogy más volt az ünnep egykoron. Az ünnepeken elcsendesedtek, ahogy Ady is írja: „Az én kedves kis falumban karácsonykor magába száll minden lélek…” Még a vasárnapi csendet is csak olykor-olykor zavarta meg egy-egy traktor zaja, s az utcaseprést is igyekeztek szombatra időzíteni.

Azóta sokat változott minden. Ma, ebben a modernnek mondott világban december 24-én még sokan sminkeshez rohannak, mások edzeni mennek… Siető kapkodó embereket látunk. Már nem csak vasárnap délben vesszük észre, hogy valaki a kocsmában van, de szenteste is ott látjuk, mert ez az élettere, a közösségi helye. Vagy épp az anya, a gyerek nincs otthon… Ez azt mutatja, hogy a család, mint éltető és megtartó közösség sok ember életében és értékrendjében megváltozott, elveszítette jelentőségét…

Zajlik az élet, mondják sokan. Így volt ez akkor is, amikor történt a nagy összeírás, több mint kétezer évvel ezelőtt… Zajlott az élet. Jöttek-mentek az emberek, szállást kerestek. Így keresett szállást az a házaspár is, akik számára nem volt hely…

Az akkori időszak lelkiségében talán hasonlított a mostanihoz. Viszont akkor az egy általános nap volt. Még nem történt meg a csoda, még nem hirdették az angyalok, hogy mi is történt azon a napon… Siettek, intézkedtek, s nem is gondoltak arra, hogy hatalmas dolgot cselekedett az Isten…

Most, kétezer év távlatából nekünk ez már ünnepnap. Valóban az? A mai sürgés-forgással, intézkedésekkel teli életünk nem hasonlít az akkori betlehemi eseményekhez, az ottani lelkiséghez?

Úgy érzem, a keresztyén közösség megélt olyan időszakokat, amikor a gyülekezet, a család, az ünnep, az Istennel való kapcsolat fontosabb volt. S ma újra szeretettel kell odavinni az emberekhez az evangéliumot. Ennek a mostani karácsonyi üzenetnek ez lenne a lényege, hogy azok a kevesek, aki ma ugyanúgy hiszik, örülnek és hálásak, hogy megszületett világ Megváltója, elmondják azoknak, akik erről nem tudtak: azon a napon hatalmas dolgot cselekedett az Isten…

Akkor sem voltak sokan. Pár figyelmes, kíváncsi, hálás ember jelent meg, akiket bölcseknek neveztek, pásztoroknak, akik megtapasztalhatták, láthatták, hallhatták az angyalok csodálatos, Istent magasztaló énekét: dicsőség magasságban Istennek, a földön békesség és az emberekhez jóakarat. Akkor az angyalok hirdetni kezdték, a pásztorok kíváncsian mondták: menjünk el, nézzük meg; a bölcsek figyeltek, láttak valamit és ott voltak ajándékaikkal… Az ember azt tapasztalta meg – a kíváncsi és csodát látó pásztorokon keresztül a bölcsekig –, hogy meglátogatta őket az Isten. És ez a karácsonyi üzenet ma is, ez a legnagyobb dolog, ami történt: megszületett Jézus, a világ megváltója. Mert Isten szereti az embert, nem hagyta magára nagyravágyásában – meglátogatta ezt a világot…

A karácsony az irgalom, a könyörület és a szeretet ideje. Az Úr nem ítélőbíróként, hanem irgalmas, kegyelmet, békességet hozó mennyei atyaként jött el a földre. S ez az evangélium! Isten így, ezzel az üzenettel látogat meg évről évre, így hívja fel a sokaság figyelmét… Egyszülött Fiát megváltóként küldte el ebbe a világba. Azért, hogy segítsen. S erre az üzenetre érdemes lenne odafigyelni a ma élő embernek Kárpátalján és sok-sok családnak Ukrajnában! Azért küldte a „gyermeket”, mert szereti az embert, mert segíteni akar. Az Ige azt mondja: „Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból…”, hogy Ő legyen a Fény, Ő legyen a Világosság.

Az ember sötétségben él. Ezt látjuk, ha összehasonlítjuk, tíz-húsz évvel ezelőtt hogyan ünnepeltek. És szomorú, hogy a lehetőségek felmérhetetlen mennyiségével élő ember visszafelé butul. Elveszíti azt, amit a reformáció korában eleink oda tudtak tenni nagyon nehéz munkával, kezdetleges nyomdai felszereléssel az emberek elé. Oda tudták hirdetni a fűtetlen templomban, a nyomorban azt a csodát, amit Isten adott. Ma pedig annyi minden könnyítené az életünket, és mi mégis egyre inkább szegényedünk! Lelkileg is. Az Ige azt mondja, hogy Ő a felkelő fény a magasságból. Isten az Ő egyszülött Fiát úgy küldte el, mint a Világ Világosságát, hogy a sötétben élő ember lásson. Az Isten kegyelme által megadatik az embernek, hogy lássa: nincs itt maradandó városunk, hanem a mennyeit keressük; lássuk, mennyi csodája van ennek a világnak, s mind a Teremtőre utal.

Látni nagy dolog. Ha játék kedvéért pár percre bekötik a szemünket, percről percre ránk nehezedik a vakság. Sokszor a néző ember sem látja a valóságot! Csak az Isten közelében, csak ott, ahol Jézus neve hirdettetik, ahol az Ő Igéjét hittel fogadják, ott van igazi világosság, ott van igazi látás! Az Isten azt akarja, hogy ne maradjon az ember sötétségben. Azt akarja, hogy a világ világossága beragyogja az emberi szíveket, az emberi életet, a családot, a teret, mindent, amit az Isten az embernek adott; hogy ne botorkáljon itt, ezen a földön, hanem céltudatosan éljen, s ebben a céltudatos életben az Élet, az Örök Élet felé haladjon.

Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy Jézus nem egy tehetetlen csecsemő, Ő nem egy kisbaba! Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy eljött a Világ Világossága, a Megváltó, a Messiás. Eljött azokhoz, akik a halál árnyékában élnek. Az Ige azt mondja, hogy „világítson azoknak, akik a sötétségben és a halál árnyékában lakoznak”. Jézus azért jött, hogy világítson Isten kegyelméből az egész emberiségnek. Mert magunktól nem tudunk a halál árnyékából kimászni, mi magunktól nem tudunk a sötétségből a világosságra jutni, nem nyílik meg a szemünk. Szükségünk van a segítségre. S ez a segítség érkezett el. Ő jött el, aki megsegíti, megmenti, megszabadítja a világot. Eljött Jézus, hogy akik befogadják, Isten gyermekeivé legyenek. Ez a nagy csoda! Hogy Jézusban Isten örökbe fogadja a tőle elpártolt embert. Az elfordult, a halál árnyékába kerülő embert az Isten kihozza ebből az árnyékból, kihozza a fényre, a világosságra. Ezért fontos, hogy a mostani karácsonyi ünnepünkön is kéréseink között a világosságot, a fényt kérjük az életünkbe. Hogy meglássuk, Isten mennyire szeret bennünket! Hogy ott legyen a Golgota keresztjének a szégyene, a csúfsága és a dicsősége. Ott legyen a csodának a megélése: ha kérik az emberek, Isten megvilágosítja őket, valóban felnyitja a szemeiket, hogy meglássák, mi az, aminek örülhetnek… A vakság most ráterhelődik az emberekre. Olyan, mintha a világi hatalmak megpróbálnák leárnyékolni azt, amit Isten nekik készített. Ezért kérem, hogy imádkozzanak a közösségeink, a családok azért, hogy világosságot nyerjenek egyen egyenként és közösség is, hogy meglássák: Isten utat készített nekik a mennyországba, és hazavárja őket, és hely van számukra a mennyek országában.

Karácsonyi kéréseink között nagyon sok minden szerepel: az élet kérelme, kérése, a betegekért, a megfáradtakért, a gyerekekért, a felnőttekért, az elesett és talán kiközösített emberekért való könyörgés…  Nagyon sok imatéma lesz ezen a karácsonyon. De úgy érzem, ahhoz, hogy igazi változás legyen – hogy ne csak szebb legyen valakinek a szentestéje, mint a korábbi –, ahhoz fényre van szükség. Az igazi fényre, amit az Isten Igéje hoz el és az Ő lelke ad a családba. Igazi fényre van szükség a közösségeinkbe, a gyülekezeteinkbe, az egész emberi világunkba. Amikor azt halljuk, hogy vannak olyan országok, ahol előreláthatólag napokon belül ötszázezer ötévesnél kisebb gyerek éhen hal, akkor ha lenne világossága egy picivel gazdagabb embereknek, nem tudná lelkiismeretfurdalás nélkül degeszre enni magát szenteste, hanem már a készülődéskor gondol arra, hogy valahogy segítsen másoknak. És ennek ki kellene terjedni az egész világra…

Azzal, hogy akkor ott néhány figyelmes bölcs, néhány kíváncsi, csodát látó pásztor elment és elkezdte hirdetni – öröme lett az emberiségnek… Nekünk is – akik ezt a világosságot kértük, megkapjuk, megéljük – tovább kell vinnünk.

A másik nagyon fontos üzenet: Jézus azért jött, hogy akik a sötétségben és a halál árnyékában lakoznak, ráigazítsa lábukat a békesség útjára. Mert ez sem megy egyedül. Mi olyan emberek vagyunk, akik nem tudunk egyedül a békesség útjára lépni, csak a békétlenség útjára tudunk fordulni, s azon haladva egyre nagyobb békétlenséget tudunk produkálni – magunkban is, meg a környezetünkben is. Nem tudunk világosságot csinálni a sötétségben semmi nélkül, nem tudjuk a lábainkat sem a békesség útjára igazítani, csak az Isten közbelépésével, közbenjárásával, Krisztussal. S az Ige azt mondja: azért jött Jézus, hogy a mi lábainkat a békesség útjára igazítsa. Oda kell tenni, meg kell fogni, oda kell irányítani… Ebben a békételen világunkban, amikor számolgatjuk, hogy hány megyéje is van még ennek az országnak, s hány megyéjében van háborús állapot, milyen megkönnyebbülés volt megtudni: Kárpátalját ez nem érintette. Ugyanakkor alig néhány száz kilométerrel távolabb háborús állapot van abban az országban, amelyben élünk… A mi egyszerű felfogásunk szerint lehetne békességben élni, mégis, mintha valaki direkt a békétlenség útján járna, és másokat is arra az útra terelne…

Istennek az az üzenete, hogy Jézus Krisztus a mi lábunkat rá tudja igazítani a békesség útjára. Ezért ezen a karácsonyon – amit nem tudunk, milyen lesz, hányan tudnak és hányan nem tudnak hazajönni, milyenek lesznek a határátkelők – imádkozzunk azért, hogy Isten megérintse, meggyőzze az embereket, és odaigazítsa lábunkat a békesség útjára, s akkor igazságban és szeretetben, Istennel kibékülve tudunk élni.

Jézus, a Megváltónk nem a sötétségben, hanem Isten dicsőségében tervezett nekünk életet és örök üdvösséget. Már most arra van szükség, hogy örök igazságban, szeretetben, Istennel kibékülve világosságban éljünk, és lábunk a békesség útján haladjon. Isten Igéjét olvasva, azt figyelembe véve az ember egyre világosabban lát, egyre inkább engedi a békesség útjára a lábát, s nem ellenkezik az Istennel. S aki nem ellenkezik az Istennel, az karácsonykor megbékél. Ő azért jött, hogy hirdesse: békesség az embereknek. S akik megbékéltek az Istennel, azok már most – talán betegen, talán kétségek, félelmek között bukdácsolva, mégis Istenre figyelve – Isten dicsőségében lehetnek majd az örök üdvösségben.

Zán Fábián Sándor püspök

 

 

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.