Ajándékátadás a beregszászi református templomban

2018. Dec 19., szerző: Adminisztrátor

Felelősséggel és hűséggel

Idén a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) munkatársainak jóvoltából 120 gyerek kapott névre szóló ajándékot, amelyet a kisfiúk és kislányok bensőséges ünnepség keretében a Beregszászi református templomban vehették át a budapesti intézmény Mikulásától és krampuszától.

Köszöntőjében Zán Fábián Sándor püspök bibliai példák alapján arról szólt, hogy az ember természetes vágya, hogy szeressék, hogy vele jót cselekedjenek. Ám ezt csak akkor várhatjuk el másoktól, ha mi magunk is jó szándékkal és szeretettel közeledünk embertársaink felé. Ha Jézus Krisztus tanítása szerint a szeretet törvénye határozza meg mindennapjainkat. Amely olya sokszor a segítőkészségben nyilvánul meg. Mint ahogy ezt most Mikulás napján mi magunk is örömmel megtapasztaljuk.

 

 

Immár hatodik alkalommal látogatunk ezen a jeles napon Kárpátaljára, s hozzuk el az anyaországbeliek üdvözlete és jókívánsága mellett az intézet dolgozóinak ajándékát, emlékeztetett rá Szász Jenő, az NSKI elnöke. Aki a továbbiakban arról szólt, hogy nem véletlenül választották jelmondatul a következő két szót: felelősséggel és hűséggel. Mert továbbra is fontosnak tartják, hogy a nehéz helyzetben levő kárpátaljai magyarok maguk mögött tudják az egész Kárpát-medencei magyarság támogatását, segítő gondoskodását. Isten házában jó így együtt lenni és gyakorolni a szeretet parancsát, hangsúlyozta az elnök.

Valóban jó volt együtt lenni, látni az örömtől csillogó gyermekszemeket, amint a Mikulás mindenki a nevén szólít és a krampusz segítségével átadja az ajándékot. Amely a messzi Budapestről ismeretlen emberektől érkezett, de akik azzal, hogy névre, személyre szóló és személyre szabott ajándékot küldtek, már nem is voltak oly idegenek a megajándékozott gyerekek számára. Akik talán most érezték meg először, hogy egy nagy közösséghez, a magyar nemzethez tartoznak.

Kovács Elemér

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.