Egyházkerületi szavaló- és énekverseny Nagyberegen

2018. Dec 05., szerző: Adminisztrátor

A Kárpátaljai Református Egyházkerület hittanos gyerekek számára meghirdetett szavaló- és énekversenyének egyházmegyei döntőjét advent első vasárnapján tartották meg a Nagyberegi Református Líceumban. A három egyházmegyéből ezúttal közel száz gyermek mérhette össze tudását, nehéz feladatot adva a zsűri tagjainak. A verseny kezdetén a gyerekeket, szülőket és kísérőket Tóthné Balkánszki Mária nagytiszteletű asszony köszöntötte, majd korosztályonként a líceum termeiben elkezdődött a verseny.

Az énekversenyen indulók három éneket énekeltek, míg a szavalók egy kötelező és egy szabadon választott verset.

A versenyt követően a nagyberegi református templomban történt meg az eredményhirdetés, amelyet megelőzően tanúságos bábjátékkal szórakoztatták a gyerekeket, majd Tóth László református lelkész köszöntését követően a díjazottak átvehették ajándékaikat. A szakmai zsűri döntése értelmében a következő eredmény született:

Énekverseny 2–3. osztályosok korcsoportjában 1. Fülöp Júlia (Beregszász), 2. Glóger Helga (Beregszász), 3. Bara Noémi (Tiszaágtelek); 4–5. osztályosok korcsoportjában 1. Varga Szófia Terézia (Nevetlenfalu), 2. Deák Orsolya (Gut), 3. Tar Eszter (Tivadarfalva); 6–7. osztályosok kategóriájában 1. Sápi Barbara (Nevetlenfalu), 2. Bimba Johanna (Szernye) 3. File Barbara (Beregszász); a 8–9. osztályosok kategóriájában 1. Hidi Noémi (Nagydobrony), 2. Dávid Leonóra (Mezőgecse) 3. Balogh Stefánia (Nagydobrony, NDRL).

Szavalóverseny 2–3. osztályosok korcsoportjában 1. Paládi Vivien (Tivadarfalva), 2. Szerényi Rebeka (Beregdéda), 3. Váradi István (Hetyen); 4–5. osztályosok kategóriájában 1. Koloszovszkaja Viktória (Szernye), 2. Paládi Ákos (Feketepatak), 3. Demeter Hanna (Szernye); 6–7. osztályosok korcsoportjában 1. Balogh Roland (Tiszaágtelek), 2. Halász Viktória (Beregdéda), 2. Sinkó Mirjám (Feketepatak); 8–9. osztályosok korcsoportjában pedig 1. Béres Lilla Eleonóra (Szernye), 1. Végh Adrienn (Gát), 3. Balog Enikő (Gut).

Végül egyetlen gyerek sem tért haza üres kézzel a versenyről, a szervezőktől mindannyian kaptak ajándékot.

Forrás: karpataljalap.net

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.