„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az ÚR”

2018. Oct 22., szerző: Adminisztrátor

XI. Maradj talpon! ifjúsági hétvége Péterfalván

Október 19-21. között került megrendezésre a XI. Maradj talpon! ifjúsági hétvége a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) Tisza-Borzsa közi Alapszervezete (TiBorKA) vezetésével. Az eseménynek, a hagyományokhoz híven, a Péterfalvai Református Líceum adott otthont.

A hétvége központi témája az életcélok voltak, melyeknek megtalálásával minden fiatal küzd. A szervezők a témát három részre osztva próbálták megközelíteni és boncolgotni, úgy mint a pályaválasztás, a párválasztás és a szolgálat.

A hétvége programjának lelki része a megszokott módon volt felépítve: péntek és szombat este evangelizációs alkalomra került sor, szombaton reggeli áhítaton, fórumbeszélgetésen és előadáson vettek részt a fiatalok.
Az evangelizációs alkalmakat Sipos József, a KRISZ elnöke, a tiszakeresztúri és tiszaújlaki gyülekezetek lelkipásztora tartotta. Az igét mindkét este Jónás könyvéből hozta (Jónás 1:1-17, 3:10, 4:1-11). A próféta elkövetett hibáin – engedetlenség, bűnösök felett mondott ítélet, jogtalan harag – keresztül szólt a fiatalokhoz. A hallottakból megtanulhattuk, hogy az üdvözítés és kárhoztatás jogát nem ruházza ránk az Úr, a mi dolgunk az, hogy az Ő útmutatása szerint éljünk.

Szombat reggel Bodnár Miklós, a bátfai, botfalvai és pallói református gyülekezetek beosztott lelkésze tartott áhítatot. Az igét az Apostolok cselekedetei kilencedik részéből olvasta és magyarázta (ApCsel 9:1-19 – Saul megtérése). A lelkész arról beszélt, hogyan lett a keresztyénüldöző Saulból Krisztust követő Pál apostol.

 

A hétvége témájának fényében szombat délelőtt Az élet sója címmel fórumbeszélgetésre került sor. A beszélgetés résztvevői Tamás Beatrix, Héder Zsuzsanna és Sütő Norbert voltak, a moderátor szerepét pedig Sipos József töltötte be. A beszélgetőtársak személyes életükből vett példákkal tettek bizonyságot arról, hogy ők hogyan éltek meg egy-egy élethelyzetet, mi (ki) volt az, ami (aki) formálta és formálja, vezette és vezeti őket a már megtett és még előttük álló úton a kitűzött életcélok elérésében.

Délután, a délelőtti fórumbeszélgetés folytatásaként Kardos Ágnes nevetlenfalui segédlelkész előadása az ige fényében világította meg a témát. Az előadás vezérvonalát a Jeremiás könyvében található ige adta: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az ÚR -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám” (Jer 29:11,13). Lehet mindig csak a következő lépést fogod látni, de az biztos, ha itt vagy, Istennek terve van veled, igéje által vezetni és tanácsolni akar – mondta a teológa.

Az igei alkalmakon és előadásokon túl a hétvége lehetőséget biztosított a közel negyven fiatal számára az ismerkedésre, pihenésre és szórakozásra is.

Héder Zsuzsanna
Kárpátalja.ma

 


A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.