Fogyatékkal Élő Gyermeket Nevelő Családok Napja

2017. Júl 21., szerző: Adminisztrátor

Együtt erősebbek vagyunk

A Kárpátaljai Református Egyház (KRE) Hunyadi Attila esperes (Máramaros-Ugocsa Egyházmegye) és felesége kezdeményezésére, a péterfalvai és a tiszabökényi gyülekezetek hathatós segítségével július 8-án első ízben szervezett családi napot a fogyatékkal élő gyermeket nevelő családok számára. Az eseménynek helyszínt adó Tiszapéterfalvai Vidámparkba ezúttal több mint háromszázötvenen jöttek el, hogy egymás hite által erősödjenek s hálát adjanak az Úrnak megtartó kegyelméért, szeretetéért, gondviseléséért, s hogy együtt hirdessék a találkozó vezérgondolatát: „Együtt erősebbek vagyunk” és „Megtart az Úr keze”.

A családi napra érkezőket a Hozsánna együttes fogadta dicsőítő énekekkel, majd az alkalom Hunyadi Attila esperes-lelkész köszöntésével és Zán Fábián Sándor püspök áhítatával vette kezdetét. Gyermekek, felnőttek egyaránt lelkesen énekeltek Pintér Bélával, majd ebéd után kézműves foglalkozásokra, lovaglásra, a vidámpark attrakcióinak kipróbálására nyílt alkalom, illetve a szülők, a speciális nevelési igényű gyerekek és felnőttek között szolgálók Magyarországról érkezett szakemberektől kérhettek segítséget, oszthatták meg tapasztalataikat.

 

-          Miért tartotta fontosnak a KRE a fogyatékos gyermekeket nevelő családok felkarolását? – kérdeztük Zán Fábián Sándor püspököt.

-          Mivel a református egyház az élet szinte minden területén jelen van a mindennapokban, így azt tapasztaltuk, hogy a speciális igényű gyermekek, az őket nevelő szülők nagyon magukra vannak hagyva. Úgy éreztük, hogy valahogy össze kellene hozni, bátorítani kellene őket, és ahogy lehet, segíteni a fejlődésüket. Erre egyébként a református egyház nyitott és évszázadok óta élen jár, de ez nem a mi dicsőségünk. A dobronyi, hetyeni és mezővári otthonok mellett újabbakat is tervezünk, most éppen a Tiszaháton, Bökényben, ahol a speciális igényű gyermekeket fejleszthetjük, szebbé tehetjük mindennapjaikat, s bizonyos mértékben a szülőket is tehermentesítjük. Úgy gondoljuk, hogy mi, erősek tartozunk azzal, hogy a gyengék erőtlenségét hordozzuk. Az ilyen rendezvények, mint ez a családi nap is, segítenek abban, hogy az egészségesek közelebb kerüljenek a speciális igényűekhez, elfogadóbakká válnak, s egy teljesebb életet élhetünk mi is, akik látjuk, hogy mink van és miért lehetünk hálásak. Arra is szükség van, hogy a fogyatékkal élők is lássák, érezzék, tapasztalják, hogy ők is ugyanolyan értékesek, hogy őket is gondoskodó szeretettel veszik körül.

-          Hogyan jött az ötlet ennek a különleges családi napnak a megrendezésére?

-          A hívő ember életében van valami plusz, hogy nem nekünk kell kitalálni dolgokat, hanem Isten láttatja meg velünk a feladatokat – vallja Hunyadi Attila esperes. – Ezen a napon azt szerettük volna érzékeltetni, hogy a fogyatékkal élők is Isten gyermekei, ők is igen értékesek, s hogy érezzék ezek a családok: nincsenek egyedül, ezek a gyerekek pedig, hogy őket is nagyon szeretik. Egyébként itt ezeknek a gyermekeknek az őszinte szeretetét, ragaszkodását látva az „egészségesek” megszégyenülve érezhetik magukat fogyatékkal élők között.

-          Mádon élő lelkészbarátainktól kölcsönöztük az ötletet – veszi át a szót a feleség, Ágnes. –  Egyik gyermekük nekik is sérült, s ők minden ősszel szüretkor a szőlőjükbe traktorokon, szalmabálákon ülve viszik ki a gyermekeik óvoda- és osztálytársait. Amikor már mi is második alkalommal vettünk részt ezen az alkalmon, jött az ötlet, hogy nekünk meg itt van a péterfalvai vidámparkunk, ahol szervezhetnénk hasonló rendezvényt. Egy évvel ezelőtt hozzá is kezdtünk a tervezéshez. Hála Istennek, a péterfalvai és a tiszabökényi gyülekezetek is mellénk álltak, és Illyés István, a vidámpark gazdája, gyülekezetünk gondnoka is felajánlotta a helyszínt, a segítségét. Miskolcon a mi gyermekünkkel is foglalkozó gyógypedagógusok is vállalták, hogy eljönnek, és tanácsaikkal segítik az itteni speciális igényű gyermekeket nevelő családokat. Hálás a szívem, hogy bárkihez fordultunk, mindenütt igent mondtak megkeresésünkre. És ez szülőként is erőt adott: ha az Úr ilyen próba elé állított bennünket, akkor nem hagy magunkra. Mi Mádon áldást tapasztaltunk, s hiszem, hogy innen is úgy mennek haza a családok, hogy jó volt együtt lenni, együtt erősödni. S ha így van, akkor fáradozásunk nem volt hiábavaló.

-          Mit üzen azoknak a szülőknek, akik bezárkóznak sérült gyermekükkel?

-          Tudom, hogy nehéz kimozdulni, felvállalni, kimenni a közösségbe a sérült gyerekkel, mert „megnéznek”. De nekünk, keresztyéneknek az Úr ad erőt, tudjuk, valljuk, hogy megtart az Úr keze. És ki kell mozdulni, kell a közösség a gyermeknek és szülőnek egyaránt. Hogy érezzük: nem vagyunk egyedül, s együtt erősebbek vagyunk…

-          Nem könnyű feldolgozni szülőknek, ha nem teljesen ép, egészséges gyermek születik a családba…

-          Ez tényleg nagyon nehéz, hisz mindenki ép és egészséges gyermekre vágyik – mondja Molnárné Szalai Zita, a Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Gyógypedagógiai Intézmény szakembere. – És óriási trauma, amikor a szülő ezzel találkozik. Egy gyászfolyamaton megy végig. De mindenképpen fontos, hogy elfogadja ezt a helyzetet, ehhez viszont legtöbbször szakemberek segítségére van szükség. De a legfontosabb, ha a szülők látják, hogy ezekkel a gyerekekkel is boldogan lehet élni, tőlük óriási szeretetet lehet kapni. És immáron sokéves tapasztalatom alapján el tudom mondani, hogy ami – úgymond – hiányként élnek meg, azt a sérült gyereküktől érzelemben sokszorosan visszakapják. Ez a legfontosabb. Aztán majd a szakemberek segítenek, hogy a gyermek megszólaljon, elinduljon, ceruzát fogjon a kezébe. Mi mindenkor elmondjuk a szülőknek: nem az a legfontosabb, hogy a gyermek írjon, olvasson, szaladjon, hanem hogy boldog ember legyen, és mindent kihozzunk belőle, amit lehet. És ehhez kell a pszichológus, az egyház, illetve azoknak a családoknak a segítsége, akik már ilyen gyerekeket nevelnek.

Dr. Jeanné Loós Anita, a budapesti Bethesda Gyermekkórház klinikai szakpszichológusa a szülők tehermentesítésének, az egymás terhe hordozásának fontosságát hangsúlyozta. Érintettként ezt erősítette meg a beregszászi Kristofóri Ildikó is:

-          Nagyon fontos számunkra, hogy azok a szülők, akik sérült gyereket nevelünk, találkozzunk, ismerkedjünk, egymás terheit hordozzuk, egymást szeretetben üdvözöljük. Ezen a napon nagyon fontos volt a lelki üzenet, hogy az Úr az, aki erőt ad, és Ő maga a szeretet. Köszönet azoknak az embereknek, akik megszervezték számunkra ezt a napot. Meg azért is hálásak vagyunk, hogy az egyház rehabilitációs központokat működtet. Mi három éve járunk a Nefelejcs Rehabilitációs Központba Váriba, és azóta sokat fejlődött a fiunk.

-          Sajnos még mindig kevesen vannak, akik igénybe veszik ezt a lehetőséget, mert szégyellik gyermeküket, inkább bezárkóznak…

-          Minden szülőnek el kell jutni arra a szintre, hogy felismerje: szükség van a közösségre, szükség van a segítségre. Nyitniuk kell az emberek felé, mindnyájan értékesek vagyunk, a mi gyermekünk is éppolyan fontos Isten számára, mint bármelyik egészséges. A sérült gyerek számára különösen fontos a közösség, ahol érzi, hogy szeretik, és ő is fontos.

-          Hogyan fogadta, hogyan tudta feldolgozni, hogy sérült gyermeke születik – kérdeztük a nagybégányi Kozár Valériát, akinek egész nap nem hervadt le a mosoly az ajkáról, bár szinte egy pillanatra sem hagyhatta felügyelet nélkül súlyosan sérült huszonéves fiát. – Hogyan tud állandóan mosolyogni?

-          Amikor megtudtam, hogy sérült gyermekem fog születni, nem hittem el, hogy Isten ezzel büntetne engem. Tudom, hogy őt igazi ajándékként kaptam, aki megváltoztatta az életemet, így mentette meg a lelkemet. Mert én egészen más úton indultam volna. Bár templomba járó, vallásos családban nőttem fel, akkor ismertem meg igazán Istent, amikor Gábor fiamat vártam. Akkor azért imádkoztam, hogy ne vegye el tőlem, én pedig elfogadom őt olyannak, amilyen. És soha nem bántam meg, hisz olyan hatalmas szeretetet kapok tőle, ami minden nehézséget feledtet. Aztán az Úr megajándékozott egy egészséges leánygyermekkel, ő most már óvodapedagógus, 45 éves koromban pedig, amikor már nem is számítottam rá, egy mindig is óhajtott harmadik gyereket kaptam, aki most két és fél éves. Januárban sajnos tragikus hirtelenséggel meghalt a férjem… De az élet nem áll meg, gyermekeimről gondoskodnom kell, és ehhez nap mint nap erőt kapok az Úrtól. Ezért tudok mosolyogni…

Marton Erzsébet

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.