Összeül a Magyar Református Egyház zsinata

2017. Jun 23., szerző: Adminisztrátor

Közös zsinati üléssel és hálaadó istentisztelettel emlékezik meg a Kárpát-medencei reformátusság hitvalló közösségének 450 évvel ezelőtti megalakulásáról június 24-én, Debrecenben.

A Kárpát-medencei református egyházak országhatárokon átívelő összetartozásukat 2009. május 22-én  közös egyházalkotmány elfogadásával fejezték ki, és ekkor hirdették ki a Magyar Református Egyház megalakulását. Azóta egyszer hívták össze a közös zsinatot, hogy 2013. június 28-án elfogadják a Heidelbergi Káté újrafordított szövegét hitvallásos iratként, mely így minden magyar református gyülekezet számára közös kinccsé vált.

reformáció jubileumi emlékévében, a Második Helvét Hitvallás magyarországi elfogadásának 450. évfordulóján a Magyar Református Egyház újra ünnepi zsinatra készül, hogy hivatalosan is elfogadja annak újrafordított szövegét. A Második Helvét Hitvallásnak az 1567. február 24-26-i debreceni zsinaton történt elfogadásától és aláírásától számíthatjuk a Tiszántúli Református Egyházkerület létrejöttét, egyben a Magyar Református Egyház, mint hitvalló közösség testet öltését.

2017. június 24-én 10 órától a debreceni református Nagytemplomban kezdődik a Magyar Református Egyház Zsinatának ünnepi ülése, melyen megemlékeznek a 450 évvel ezelőtti eseményekről, elfogadják a hitvallás mai magyar nyelvű fordítását, valamint hivatalossá válik a kanadai és luxemburgi reformátusok csatlakozása a Magyar Református Egyházhoz. 14.30-tól pedig – a hőségriadó miatt – szintén a Nagytemplomban úrvacsorás istentisztelet keretében adnak hálát Isten több évszázadot felölelő kegyelméért és megtartó szeretetéért.

Mindkét eseményt élőben közvetítjük honlapunkon.

Szintén szombat este tartják a Múzeumok Éjszakáját. A cívisváros számos reformációi programmal várja az érdeklődőket.

reformatus.hu

 

   

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.