Barangolás Kárpátalján

2017. May 05., szerző: Adminisztrátor

Nem is olyan rég, a Szegedi Református Egyetemi Gyülekezet adott otthont, a minden évben megrendezendő, Kárpát-medencei Református Egyetemi Gyülekezetek Tavaszi Találkozójának. Az elmúlt hétvégén egy hasonló jellegű, de kisebb közösséget érintő program jöhetett létre Kárpátalján a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából.

Április utolsó napjaiban – kihasználva a hosszú hétvége adta lehetőségeket – a szegedi egyetemisták (szám szerint tizennyolcan) kelet felé vették az irányt. Április 28-án, pénteken érkezetek meg Kárpátaljára, ahol először Munkács városát és a Munkácsi várat járták körbe. Este Beregszászba érkeztek, ahol a helyi főiskolai és az Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet nevében a diákok egy csoportja fogadta őket jóízű vacsorával. Egy gyors esti városnézést követően mindenki elfoglalta a szállását. Szombaton ugyanis hosszú és tartalmas napnak néztek elébe.

Kora reggel indult a nagy csapat. Első állomásuk az Északkeleti-Kárpátok legismertebb hágójához vezetett, Vereckére. Az emlékműhöz vezető rövid séta még kellemesen hűvös időben telt, de később a rossz idő miatt a Sipot-vízeséshez tervezett kitérőt módosítani kellett. Így a csapat a Magyar Királyi Honvédség által a második világháború idején kialakíttatott bunkerrendszert, az ún. Árpád-vonalat barangolta be. Majd szintén a világégés történései miatt létrehozott Szolyvai Emlékparkba folytatódott az út, mely végül Beregváron, a 19. század végén épült fényűző Schönborn-kastélynál ért véget.

Vasárnap az ungvári egyetemisták vezették körbe vendégeiket városukban. A nap további részében pedig a Nevickei vár romjait tekintették meg. Az utolsó Kárpátalján töltött estét jó hangulatban tölthették a szegedi fiatalok, akik szálláshelyükön, Nagydobronyban, a helyi tájházba is ellátogattak, és a község hagyományőrzőivel is találkoztak.

A hétvége ugyan hamar véget ért, de a szervezők bíznak abban, hogy ez a néhány együtt töltött nap áldott termőtalaja lesz majd a jövőbeni közös munkának. Úgy legyen!

Nagy Gabriella

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.