Karácsonyi körlevél a Kárpát-medence minden gyülekezete és intézménye számára

2016. Dec 25., szerző: Adminisztrátor

„Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt,

és eljöttünk, hogy imádjuk őt.” (Mt 2,2b) 

Ünneplő Gyülekezet! Kedves Testvéreink! 

Karácsony ünnepének áldott összegyűjtő, egységbe hívó hatása van. Összegyűjti a családot, egybegyűjti a gyülekezetet, és valamiképpen a társadalmon belül is lecsendesíti a sokféleség rendkívül erőssé vált hangzavarát. Az év fáradalmai és különösen a felkészülési idő, az advent tennivalói után jó megérkezni a karácsonyhoz, a meghitt találkozásokat, nyugalmat és csendet ígérő ünnephez.

Nem mindegy viszont, hogy miként és milyen céllal érkezünk a karácsony ünnepéhez. A Máté evangéliumában olvasható történetben a napkeleti bölcsek ezzel a kérdéssel érkeztek Jeruzsálembe: „Hol van a zsidók királya, aki most megszületett?” És a kérdés után rögtön feltárják jövetelük célját: „Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.”

Ma sokat beszélünk az indíttatásról, tetteink motivációiról. Érdemes feltennünk a kérdést: miért is fontos nekünk a karácsony? Mit akarunk az ünnep szent idejétől? Meghitt találkozásokat, csendet és nyugalmat? Szép ünnepi istentiszteleteket? A teli templom élményét? Gyermekek kedves bizonyságtételét? Ezek mind fontosak lehetnek. De van valami ezeken túl, ami mindenek felett való. Ezt a napkeleti bölcsektől tanulhatjuk meg: „eljöttünk, hogy imádjuk őt.”

Nem lehet kevesebb a vágyunk, a célunk karácsony ünnepén, mint hogy imádjuk őt, a betlehemi Gyermeket, a testté lett Igét, szívünk Királyát, a világ Megváltóját. Ez az imádat megvalósulhat az egyéni vagy családi áhítatban, de a gyülekezet buzgó éneklésében, őszinte imádságában, Igére figyelésében és az úrvacsorai közösségben is. Sőt, Krisztus imádása egész keresztyén életünk ismertetőjegye lehet az ünnepben és a hétköznapokban is. Mert másoknak is látniuk kell, hogy kicsoda ő!

A bölcseket külső eszköz vezette a karácsonyi Gyermekhez: „láttuk az ő csillagát” – mondták. Ma itt, a Kárpát-medencében mi, a magyar református gyülekezetek lehetünk – és legyünk is! – ilyen csillagok, akik másokat Krisztushoz vezetnek. E szolgálat egységében kívánunk áldott karácsonyt minden Testvérünknek! 

 2016 adventjén                                               

 Testvéri szeretettel,

 

Dr. Szabó István püspök és Dr. Tőkéczki László főgondnok           

Dunamelléki Református Egyházkerület

 

Steinbach József püspök és Dr. Huszár Pál főgondnok

Dunántúli Református Egyházkerület

 

Kató Béla püspök és Dr. Dézsi Zoltán főgondnok    

Erdélyi Református Egyházkerület

 

Csáti Szabó Lajos püspök és Kel József főgondnok

Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház

 

Zán Fábián Sándor püspök és Nagy Béla főgondnok

Kárpátaljai Református Egyház

 

Csűry István püspök és Bara Lajos István főgondnok

Királyhágómelléki Református Egyházkerület

 

Halász Béla püspök és Dr. Dautermann Margit főgondnok  

Szerbiai Református Keresztyén Egyház

 

Fazekas László püspök és Fekete Vince főgondnok

Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

 

Bódis Tamás lelkész és Kócán Géza egyházelnök

Szlovéniai Református Keresztyén Egyház

 

Csomós József püspök és Ábrám Tibor főgondnok  

Tiszáninneni Református Egyházkerület

 

Dr. Fekete Károly püspök és Dr. Adorján Gusztáv főgondnok

Tiszántúli Református Egyházkerület

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.