Lendület Református Ifjúsági Találkozó Péterfalván

2016. Jul 03., szerző: Adminisztrátor

Ki a Király?

„Mindennap veled leszekfogom a kezed, csak őrizd meg mindig tisztán a szíved!” – énekelte szívből a Kárpátaljai Református Egyház Ifjúsági Szervezetének (KRISZ) himnuszát közel kétezer fiatal a szombaton Péterfalván megtartott Lendület Református Ifjúsági Találkozón, mely Zán Fábián Sándor püspök, a KRISZ első elnökének áhítatával vette kezdetét. „Boldog az a nép, kinek istene az Úr” – kezdte a 33. zsoltár szavaival az igehirdető. Aki hangsúlyozta: fontos hogy közösségben legyünk egymással és az Istennel, a Mindenhatóval, aki a mi királyunk. Akihez mindenkor fordulhatunk bajainkkal, örömeinkkel, Ő az, aki meghallgat és választ ad kérdéseinkre. Ne féljetek dönteni Jézus mellett, csak Vele lehettek igazán szabadok és boldogok! – figyelmeztetett a püspök.

„…Legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon” (Fil 2, 15) – helyezte a résztvevők szívére Pál apostol szavait Nagy Béla, a KRE főgondnoka, aki az egymásra való odafigyelés, a krisztusi szeretet fontosságára figyelmeztetett. Schanda Tamás János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára a remény napjának nevezte a találkozó napját, mert, mint fogalmazott, az itt megjelent több száz fiatal azt mutatja, hogy erős a kárpátaljai ifjúság, s a közösség ereje átsegít, ha bajban vagyunk. Ha a fiatalokra építünk, a jövőt építjük, ha a magyar fiatalokat támogatjuk, a magyar jövőt építjük, ha Krisztusra tekintünk, bátran szembenézünk a nehézségekkel, fogalmazott Fejes Norbert, aki hangsúlyozta, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet továbbra is támogatja KRISZ programjait, hisz azok a szülőföldön való megmaradást szolgálják. Szontágh Szabolcs, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Ifjúsági Irodájának vezetője igazán lendületesen köszöntötte az egybegyűlteket, s a bizalom fontosságát hangsúlyozta, mert anélkül – fogalmazott – halott az ember.

Két résztvevő, Margitics János és Baksa Eleonóra bizonyságtételükben bátorították a fiatalokat, hogy merjenek feladatokat vállalni, hisz Isten mindenkit alkalmassá tud tenni a szolgálatra.

Szolgálj az Úrnak, szolgálj másoknak, biztatott előadásában Sóskuti Zoltán, a Budapest-Rákoskeresztúri református gyülekezet lelkipásztora, aki határozottan jelentette ki: Isten a Király, mi az Ő országának lakói vagyunk. Hozzá bátran fordulhatunk gondjainkkal, de alázat nélkül nem tudunk Isten elé járulni. Zajos körülöttünk a világ, de a belső zaj a legrosszabb, pedig kell a csend, a belső csend, hogy meghalljuk üzenetét. Az előadó arra is figyelmeztette a fiatalokat, hogy nem lehet egyszerre két királyt szolgálni. A világ azt várja, hogy hódoljunk a bálványoknak. Vajon ilyen körülmények között kitartunk-e a királyok Király mellett, beengedjük-e Őt – aki ott áll, és zörget – a szívünkbe?

Mikló István-Boldizsár (Partium), Jákóhodos lelkipásztora délutáni evangelizációjában a királyi menyegzőtől szóló példázatot hozta a fiatalok elé. Minket Jézus hív a menyegzőre, hív a találkozásra. Most kell válaszolni a meghívásra. Sokan félnek a döntés következményeitől. Valóban, ha igent mondunk a Király meghívására, annak következménye van az életünkre. De fel kell mutatni az életünkkel, hogy kihez tartozunk, fogalmazott az evangelizátor.

S valóban. Ezen a napon is sok fiatal viselkedésén látszott, kihez tartozik. Ők voltak azok, akik figyelmesen hallgatták az előadásokat, akik csillogó szemmel énekelték a dicsőítéseket a Trinitas Band-del, a Grace, az Almanach és a Laudis keresztyén együttesekkel, akik nem hagytak maguk után szemetet, de a mások által eldobott flakonok, ülőkék mellett sem mentek el közömbösen, s igen nagy lelkesedéssel vettek részt a mintegy háromórás szabadidős játékokban. Merthogy a szervezők igen színes programról is gondoskodtak. A Tóháti és a Mérce Alapszervezet tagjai különböző vetélkedőkre invitálták a résztvevőket, volt itt lovagi torna, gyephoki, vizipong, 1perc és nyersz, lepedőfestés stb. A Tiborka alapszervezet rapid randit szervezett, Bogáti Attila református ifjúsági lelkész (Kisvárda) nagysikerű Stand up comedy-vel várta az érdeklődőket. De sokan kihasználták a Vidámpark adta lehetőségeket is, kipróbálták az óriáskereket, a hullámvasutat, a centrifugát, vagy éppen a kézműves sátrakban gyöngyöt fűztek, bőrből készítettek emléktárgyat, esetleg a szövés, a horgolás vagy a korongozás fogásaival ismerkedtek. Akinek arra volt igénye, részt vehetett imasétán, kipróbálhatta a Négyérzék színház nyújtotta élményeket, de akár a táncházba is bekapcsolódhatott. A környező települések gyülekezetei pedig arról is gondoskodtak, hogy senki ne maradjon éhen: a hatalmas üstökben főtt finom egytálételből mindenkinek jutott bőségesen.

A Lendület résztvevői emberségből is jól vizsgáztak: a nemrég a vidéket sújtotta jégverés károsultjai számára meghirdetett gyűjtésben 9500 hrivnya és 111 ezer forint jött össze.

Marton Erzsébet

 

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.