Templomjárás a FRIGY-ben

2016. May 02., szerző: Adminisztrátor

Újabb rendhagyó alkalom valósult meg a Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezetben. Április 26-án a beregszászi fiatalok templomjáráson vehettek részt. A város több temploma közül, a református, a görög és római katolikus isten-házát látogatták meg az érdeklődők. Itt a helyi lelkészek elmondták a főbb tudnivalókat a templomukról valamint saját vallásukról és hagyományaikról. A kétórás programon sok fiatal vett részt mindhárom felekezetből.

A FRIGY egyik korábbi presbitere, Gerő Sándor keresett meg azzal az ötlettel, hogy jó lenne egy ökumenikus alkalmat megvalósítani a gyülekezetben – számolt be Domonyi Erik a FRIGY lelkésze. – Ezt követően felvettük a kapcsolatot a másik két gyülekezet vezetőjével és elkezdtünk gondolkodni afelől, hogy milyen formában valósítsuk meg ezt az eseményt. Majd arra jutottunk, hogy a saját templomainkat sem ismerjük eléggé, így konkretizálódott végül a program, mely egy templomjárásban valósult meg.

Felmerült a lehetősége annak is, hogy a város több lelki otthonát is meglátogassák a program során. A szervezők szerint ez a jövőben nincs kizárva. Első körben azonban a történelmi egyházak ifjúsági közösségeit szerették volna közelebb hozni egymáshoz. Ez láthatóan jól sikerült, hiszen sok kérdés merült fel a fiatalok körében egymás megismerése céljából. Nyilván érdekelte a református fiatalságot, hogy miért vannak képek a katolikus templomokban és fordítva, miért vannak fehérre festve a református templom falai. De sok egyéb kérdés indított tartalmas beszélgetéseket. Természetesen ezekre válaszokat is igyekeztek adni az adott felekezet képviselői, mely jó lehetőséget adott arra, hogy mindenki jobban megértse a másik vallását, hitét.

Ez a jól sikerült alkalom egyben arra is lehetőség, hogy a közösségek megismerve egymás munkáját és lelki éltét, szorosabbra fűzzék a kapcsolatot, és a jövőben több közös alkalmat szervezzenek. Az Úr áldását kérjük a közös munkára!

Nagy Gabriella

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.