Zenés(z)est a főiskolán!

2016. Apr 22., szerző: Adminisztrátor

„Szent színed elé járulunk, hogy hódoljunk Neked, hogy hálával áldozzunk, s magasztaljuk nagy neved.”


Zenés – zenész estre került sor április 18-án a Rákóczi Főiskolán a Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet (FRIGY) szervezésében. A program felkeltette a fiatalok érdeklődését, ugyanis az alkalomra megtelt a helyszínt adó kiállító terem.

A FRIGY hatéves működése során annyi új programmal rukkolt elő, melyek az elmúlt évek alatt már hagyománnyá váltak. És itt egy újabb lehetőség, amely most először, de biztosan nem utoljára valósult meg a közösségben – mesélte örömmel Domonyi Erik a gyülekezet lelkésze, az esemény után. – Az ötlet abból eredt, hogy az egyik zenész sráccal leültünk együtt gitározni, ez valamikor nyáron történt. Majd később arra gondoltunk, hogy jó lenne bevonni több embert, kicsit rászervezni és egy remek program kerekedhetne belőle.

Aztán ez odáig fejlődött, hogy szép számmal találtunk zenélni vágyó fiatalokat, akik mind előálltak néhány dallal, amit szeretnek és el szeretnének hozni a többieknek. Összegyűjtöttük, hogy melyek lennének ezek és aztán összefűztük egy történetté. A dalok között átvezető gondolatokkal próbáltuk ráhangolni a hallgatóságot azok üzenetért és egy valósi utazás lett az eredménye. Érkeztek ugyan nagyon különböző dalok, más-más lelki töltettel, de a Szentlélek munkája az, hogy sikerült egy kerek egésszé alakulni az estnek.

Délután ötkor csendültek fel az első akkordok a teltházas zenés(z)esten. Egymást követték a gitár, dob, zongora és más hangszerek kíséretében a mély üzenetek egy-egy tehetséges fiatal tolmácsolásában. A zene és a dicsőítés, a ráhangoló gondolatokkal a várt hatást eredményezte.

A lelkes önkénteseknek köszönhetően némi harapnivalóval és teával élezhette a zenés együttlétet a hallgatóság.

Istené legyen a dicsőség ezekért a tehetséges fiatalokért és az áldott kezdeményezésért!

N.G.

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.