Nem karácsony-, hanem Krisztus-várás!

2015. Nov 29., szerző: Adminisztrátor

Újra advent van. Ezt a mondatot ki lehet mondani hatalmas lelkesedéssel: „Nagyszerű, hogy már ismét az adventi időszakban vagyunk!” Vagy nagy levegőt véve, átgondolva, hogy milyen gyorsan peregnek az évek: „Hogy eltelt az idő, már megint itt az ünnep!” Akár lelkesedéssel, akár szomorúsággal is vesszük tudomásul, hogy adventben vagyunk, az idő múlásán, az ünnep közeledtén, a Krisztus érkezésén semmit nem változtat. Az idő múlni fog, az ünnep eltelik, s hiszem, hogy Jézus Krisztus is vissza fog jönni!

Bár a világ – s valljuk be nyugodtan, sokszor az egyház is – a karácsonyi ünnepet várja, és arra készül, számomra az adventi időszak, sohasem karácsonyvárás. Az adventi négy hét igazi értelme az lenne, hogy ismét elgondolkodunk azon, hogy az a Jézus, aki egy istállóban, koszos szalmaágyon VILÁGRA JÖTT, Királyként, Bíróként teljes pompában és dicsőségben FOG VISSZATÉRNI hozzánk. A karácsony pillanatában szívesen megállítanánk az időt. Olyan bájos a kisded, olyan idilli az anyja ölében nyugvó kis Jézus. Olyan szépek az angyalok, s olyan nagyszerű hangulata van a karácsonyi istentiszteletnek: azok is eljönnek, akik máskor nem szoktak. Milyen jó lenne megállítani az időt, s ezt a csodás hangulatot megtartani minden időre!

Ellenben Jézus Krisztus visszajövetele nem hangulatos, nem kellemes, és egyáltalán nem bájos. Félelmetes, rettenetes, keserves idők lesznek azok. S maga a visszatérő Úr is félelmet kelt, mindent látó és átlátó szeme, szájából kijövő eget rengető beszéde összeszorítja a szívet. Nehéz még rá is gondolni, hogy így jön vissza az a Jézus, akiről olyan szépen szól a „Csendes éj”. Nagyon nem akarunk erről tudomást venni! Az egész világ fél kimondani azt, ami igaz. Mindenki azon működik, hogy olyan fényben tüntesse fel ezt a romlott világot, amiben sohasem ragyogott. Minden energiát arra pazarol, hogy elfedje az Isten ítélő arcát. Olyanok vagyunk, mint Csipkerózsika királyapja, aki az átok tudatában minden hegyes, szúrós, tövises dolgot eltávolított országából, nehogy féltett gyermekét elveszítse. Nehogy fájdalmat okozzon nekem, vagy azoknak, akik körülvesznek. Nehogy sebet ejtsenek gyönge kis lelkünkön, s csalódjunk a szerető Istenben. Eltakarhatjuk, elhallgathatjuk, kitörölhetjük, attól még igaz: Jézus ítélő bíróként fog visszajönni! Nem tőlem függ, nem attól, hogy nem veszek róla, vagy nem akarok róla tudomást venni. Még csak a tudósok szava sem jelent semmit. Jézus vissza fog jönni, s meg fogja ítélni a világot!

Advent, megérkezés. Nem várakozás csupán, hanem annak a bizonyossága, hogy lesz megérkezés. Nem bizonytalan semmittevés, hanem, ha az idejét nem is tudjuk, de biztos eljövetelt jelent. Ezt kell mélyen, nagyon mélyen a szívünkbe, lelkünkbe, eszünkbe vésni. Ez a hit, a visszatérő Jézus Krisztusba vetett hit teljesen átértékeli az életet, értékrendünket felülírja, mindennapjainkat meghatározza. Ez a hit határozhatná meg a gyülekezeteinket, s ez a hit hathatna a társadalmunkra is.

Miért gondolom így? Ha ebben a hitben élem az életemet, hogy bármikor számadást kell tartanom Uram előtt, akkor nem patópálkodom, halasztgatom a fontos dolgokat, hanem kész vagyok időben cselekedni, a mában élni, s a holnapot építeni. Megtanulok különbséget tenni a fontos és a lényeges dolgok között, s nem aprózom el a mindennapjaimat. Ha tényleg hiszem, hogy Jézus bármikor beléphet, mint visszaértő Király, aki rám bízta országát, akkor mindent megteszek, hogy ezt az országot építsem, gondozzam. Nincs fontosabb szempont, mint a Király jótetszésének az elnyerése, nem pedig az emberek, hatalmasságok lenyűgözése. Nem a megfelelési kényszer hajt s tesz tönkre, hanem az a törekvés, hogy engedelmeskedjem Uram szavának. Abban a vágyban élek, hogy ha megérkezik az én Jézusom, akkor örömöt lássak az arcán, aki gyönyörködik gyermekében, s elhangzik ajkán a dicsérő: „Jól van, hű szolgám, kevesen voltál hű, többre bízlak ezután. Menj be Urad örömébe!” Nem semmittevő áhítozás a Vele való találkozásra az életem, hanem tevékeny tűz és lelkesedés, hegyeket megmozgató hit, mindent átható szeretet. Jön az én Uram, s nem várhatom akárhogyan s akármivel!

Ha egy kicsit is arra gondolnának a hatalmasok, akik a világ dolgában döntéseket hoznak, hogy egyszer el kell számolni mindazzal, amit tettek, amire parancsot adtak, s amit a csend kedvéért elhallgattak, akkor ezerszer meggondolnák, mielőtt döntenek. De ha ők nem is gondolnak erre, én bátran gondolhatok arra, hogy egyszer, amikor az én Uram az Úr, eget rengető seregével megjelenik, majd igazságomra fényt derít. Nem nekem kell igazságot szolgáltatnom, s még csak meg sem kell védenem magam a hazug ajkak rágalmától, mert Jézus majd mindent elrendez. Nem a kárörvendés szólal meg ilyenkor bennem, hanem a szánalom. Nem az ítéletet várom, s nem is örülök senki kárának, hiszen én sem érdemelnék mást az ítéleten kívül. Inkább félelmet és féltést ébreszt bennem az Úr Jézus visszajövetele, hogy ezek vakon mennek vesztükbe! Bárcsak könyörülne rajtuk Isten, hogy rádöbbenjenek, melyik is a helyes út, s ne elpusztulnának, hanem üdvözülnének! De ha mostanság el is fog az irigység azután az élet után, ami nekik megadatott, eszembe juttatom: mikor visszajön az Úr, nem lennék a helyükben!

Újra advent van? Nem! Még mindig advent van! A biztos megérkezés reménye, a kegyelem korszaka, a felkészülés időszaka. Vonatkoztass el karácsonytól, és teljes lényeddel összpontosíts a visszatérő Jézus Krisztusra! Légy készen, várd szeretettel, s élj bátran, mert értünk jön az Úr! Addig is minden nap mondjuk együtt, legyen napi imádság a szánkon a régi fohász, amiben a remény és a hit szólal meg: „Bizony, jövel, Uram Jézus!”

Szanyi György lelkész

Borzsova

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.