Tóháti Sportnap - KRISz

2015. Sep 10., szerző: Adminisztrátor

Közösség, egészség, békesség

Szeptember 15-én második alkalommal került megrendezésre a KRISz alapszervezetek közös munkájának eredményeként a Tóháti Sportnap. A programok helyszínét Kígyós község biztosította.

A Tóháti alapszervezet a megszokott ifjúsági programok mellett már évek óta szervez sportprogramokat is. Korábban több alkalommal jártak már a Kárpátokban egy-egy sítúra keretében és indultak kerékpártúrára Magyarország irányába. Ezen évek tapasztalatai pedig azt bizonyították, hogy ezek a programok nagyszerű lehetőság arra, hogy fiatalokat megszólítsanak és behívjanak ifjúsági közösségekbe. Hála az Úrnak ezt követően pedig gyakorta állandó látogatóivá vállnak az alkalmaknak.

Pataky Gábor, a KRISz alelnöke elmondta, hogy a sportnap ötlete is innen jött. Így lehetőségük van a fiataloknak, hogy több sportágban is kipróbálhatják magukat.

Túri Ágnes, a program szervezője ismertette velünk a versenyszámokat. A részvevők megmérethették magukat egyénileg és csapatban is. Többek között labdarúgás, 11-es rúgó verseny, röplabda rangadó, asztali-tenisz és atlétikai versenyszámokban is kipróbálhatták magukat. De lehetősége nyílt a résztvevőknek a métázásra és a bringa-ügyességi feladatok kipróbálására is. A legeredményesebbnek a hazaiak mutatkoztak, labdarúgásban és összpontozásban is a kígyósi csapat lett az első.

A test épsége mellett a lelki feltöltődést is szemelőtt tartva a 140-160 résztvevő a sportprogramok után evangelizációs alkalmon is részt vehetett. „Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág…“  szólt az I. Kor. 9,26-ból az élő Isten ígéje, Nagy Szabolcs, guti és balazséri református lelkipásztor tolmácsolásában.

Nagy Gabriella

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.