Missziós csendesdélután Badalóban

2015. Sep 03., szerző: Adminisztrátor

Augusztus 30-án a forró vasárnap délutánt a badalói gyülekezet hívei áldott környezetben tölthették. A helyiek mellett számos településről, akár több 10 vagy 100 km-es távolságból is érkeztek az alkalomra.

A program a vasárnapi ebéd után 14 órakkor id. Pocsai Sándor tiszteletes köszöntő szavaival vette kezdetét, majd az evangelizációs szolgálatával folytatódott.

 

A lekció a János 6, 58 és azt követő versek alapján szólt: "... Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le; ez nem olyan, mint amilyet atyáitok ettek, és mégis meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké". Alig múlt el az új kenyérre való emlékezés ünnepe. Viszont nekünk nem csak a mindennapi, testi kenyérre kell gondolnunk, hanem kérnünk és vágynunk kell a lelki táplálékra életünk minden napján.

A tiszteletes igehírdetésében kemény szavakkal tette világossá számunkra, hogy milyen képmutatók vagyunk sokszor, elmegyünk ugyan az istentiszteletre, alkalmakra megszokásból. Kérjük is a kenyeret, de ha az Úr többet nyújt – saját magát – akkor már nem kérünk belőle. A hálátlanságunk példájaként elhangzott a  történet, amikor Jézus megvendégeli a 2000 embert az 5 lepényből és a 2 halból. Ám miután mindannyian jóllaktak mind eltávoztak, egyedül Jézus Krisztus volt az, aki visszament a hegyre hálátadni.

Az igehírdetés után előbb a Bornemissza, majd az Ablonczi házaspár, végül pedig a derceni Barta István tettek bizonyságot. A sokszor túlzott pénzhajhászatot, alkoholizmust, paráznaságot és okkultizmust is megélt bizonyságtevők őszintén beszéltek legnagyobb mélységeikről, a változás pillanatáról, a megváltó Úr Jézus Krisztusról és a már vele való életről.

Az alkalmat összefogó áldott dicsőítésektől zengett a templom.

A badalói alkalomhoz hasonló csendesdélutánra hívogatnak mindenkit  a szervezők szeptember 27-én Tivadarba illetve Gyógyító hetek szeptember 7-17. között lesznek Csongoron.

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.