Őrbottyányi testvérek Badalóban

2015. Sep 02., szerző: Adminisztrátor

Segítségnyújtás határok nélkül

Pest megye kisvárosában, a közel 8000 lelkes Őrbottyányban működik az Őrszentmiklósi Református Gyülekezet. A lelkész és a presbitérium a gyülekezet tagjaival összefogásban jelentős összeget gyűjtött össze a nyár folyamán a Badalói Református Gyülekezet támogatására.

Számos anyaországi település vállalta fel az elmúlt év folyamán, hogy - lehetőségeikhez mérten - támogat egy-egy kárpátaljai közösséget. 

Az Őrszentmiklósi Református Gyülekezetnek ez volt a célja, amikor a nyár folyamán gyűjtést rendeztek saját településükön és közel 400 000 forintot gyűjtöttek össze a badalói egyházközség számára, mely összeget rövid időn belül el is juttattak a célközösségnek. A  támogatás a legjobbkor érkezett, ugyanis a gyülekezett akkor nagy munkák közepette, épp egy nagy templom-felújítás után volt.

Augusztus utolsó hétvégéjén 14 fős küldöttség érkezett Magyarország szívéből a Tisza-parti településre. Így lehetőség nyílt arra, hogy a két gyülekezet jobban megismerje egymást és új barátságok alakuljanak. A rövid látogatás során a delegáció családokat is látogatott, az őrszentmiklósi gyülekezet lelkipásztora, Szabó Gábor Ferenc pedig a vasárnapi istentiszteleten végzett szolgálatot. Az alkalomon a lelkes csapat egy közös ének keretében adta át az anyaországi testvérek üdvözletét. A badalói gyülekezet nevében pedig Sápi Zsolt, a gyülekezet lelkipásztora és Tálián Attila gondnok úr köszönték meg a támogatást.

Hordozzuk imádságban a gyülkezetek között épülő testvéri kapcsolatotak határon innen és túl!

Nagy Gabriella

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.