A zeneszeretők adománya a kárpátaljai testvéreinknek

2015. Jul 07., szerző: Adminisztrátor

Több, mint egymillió forint adomány gyűlt össze a nagy sikerrel megtartott, két nyári zenei rendezvényen.

A május végi háromnapos Református Zenei Fesztiválon 600 000 forint gyűlt össze Kárpátalja javára, a Református énekek XIV. koncert-istentiszteleten pedig újabb 603 840 forintot adományoztak a rendezvényen résztvevők. Így a Művészetek Palotájában tartott koncert után Böszörményi Gergely főszervező összesen 1 203 840 forintot adott át Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspöknek.

A Kárpátaljai Református Egyház vezetője levélben köszönte meg a nagylelkű adományt. Amint Zán Fábián Sándor fogalmazott, az eseményen résztvevők szolidaritásáról bizonyságot tevő támogatást a rászorulók megsegítésére használják fel. A jelenlegi helyzetben rendkívüli megerősítést jelent az ottani gyülekezetek számára, hogy az anyaországi testvérek imában hordozzák sorsukat és Isten gondviselésének áldott eszközeként anyagi formában is kifejezik segítő szándékukat.

reformatus.hu, kép: Dimény András

   

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.