Lendület Református Ifjúsági Találkozó

2015. May 08., szerző: Adminisztrátor

Teljesen az eső sem tudta elmosni

A rossz idő ellenére is csaknem ezerhatszáz fiatal gyűlt össze május 2-án a Bereg Camp tágas, zöld területén a kárpátaljai református fiatalok Lendület nevű ifjúsági találkozójára. A szokásos éves rendezvényt idén is rengeteg munka előzte meg a sátrak, padok felállításától és a program előkészítésétől kezdve a népes társaságnak szánt ebéd elkészítésén át egészen szerte a beregi, az ugocsai és az ungi egyházmegyékből érkezett ifjúsági csoportok kiutaztatásáig. S bár a program délutáni része az eső miatt elmaradt, így sem volt hiábavaló a sok igyekezet.

A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet idei rendezvényeinek témája a cselekvő hit. Erről beszélt nyitó áhítatában Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke, a KRISZ első elnöke is. Példaként állította a hallgatóság elé azt a családapát, aki reggel látva a találkozón esernyő nélkül ácsorgó jó néhány fiatalt, a beregszászi piacon fóliát vásárolt, melyet nagyobb darabokra vágva később szétosztott a résztvevők között, hogy így védekezhessenek a csapadékkal szemben. Nagy Béla főgondnok köszöntőjében kiemelte, az eső ilyenkor is áldás, és Isten irántunk való szeretetének, imáink meghallgattatásának a bizonyítéka. Szontágh Szabolcs lelkipásztor köszöntésében tolmácsolta a fiatalok felé a Magyarországi Református Egyház meghívását a Csillagpont nevű, kétévente megrendezett nagyszabású ifjúsági fesztiválra, melynek 2015-ben a Tatai Olimpiai Központhoz tartozó 25 hektáros parkosított terület ad otthont.

A találkozó fő előadója Százvai László, kisvárdai lelkipásztor volt, aki azt hangsúlyozta, hogy cselekedetek nélkül elképzelhetetlen a hiteles keresztyén élet. Nem mindegy, hogy a templomban közönség vagyunk, akik csak szemlélői és hallgatói a történéseknek, vagy olyan közösségként viselkedünk, amely hajlandó tenni is a problémák megoldásáért. A szónok hozzátette, a jelenlévők már azzal is a cselekvő hit példáját mutatják a világnak, hogy a zord időjárás ellenére is útra keltek, és esőben állva, dideregve és elázva is hallgatják Isten igéjét, imádkoznak és énekelnek. Az előadó azzal biztatta a kárpátaljai fiatalokat, hogy bár az elmúlt időszak politikai eseményei miatt most ők is nehéz helyzetbe kerültek, Isten sokszor a megpróbáltatások által hozza a legnagyobb hitbeli ébredéseket.

A szolgálatok között sor került az új KRISZ-tagok ünnepélyes fogadalomtételére is. Az alkalmon a dicsőítést a Trinitas együttes vezette.

Bár a délutánra tervezett színes programok sokasága ezúttal elmaradt, a találkozóról így sem volt oka senkinek csalódottan távozni. Sipos József, a KRISZ elnöke a rendezvény után köszönetét fejezte ki a szervezőknek áldozatos munkájukért, illetve a megjelenteknek kitartásukért. A lelkipásztor így fogalmazott: aki igére vágyott, és komoly üzenetekre, annak volt eledele, aki társaságra, annak volt társasága. Így is, úgy is felejthetetlen marad az alkalom. Valamiért Isten így akarta.

Kovács Dorottya

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.