Átadták a Komjáti Benedek-sajtódíjat

2015. Feb 18., szerző: Adminisztrátor

A KRE 2015-ös évi ünnepi közgyűlésén adták át a Kárpátaljai Református Egyház által alapított sajtódíjat.

A Komjáti Benedek sajtódíjat a kuratórium idén Domáreckájá Júliának, a Pulzus Rádió önkéntes munkatársának ítélte oda, oklevéllel ismerték el Fábián Katalin és Lajos Mihály újságírók munkáját.

Laudatiot mondott Kocsis Julianna a díj előző évi nyertese:

Laudáció

Domáreckájá Júlia színésznő Komjáti Benedek-díjának átadása alkalmából

2015. február 14.

Áldást, békességet! Szeretettel köszöntök mindenkit e többszörös ünnep alkalmából. Engedjék meg nekem, hogy most elsősorban azt az ifjú hölgyet köszöntsem, akit ma a Komjáti Benedekről elnevezett díjjal jutalmaznak munkásságáért. Ő nem más, mint Domáreckájá Júlia, a Pulzus Rádió munkatársa, egyben a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház művésznője.

Domáreckája Júlia 1988. július 3-án született Beregszászban. Általános iskolai tanulmányait Borzsován végezte, majd a mezővári középiskolában érettségizett. 10 éven át volt tagja a Vidnyánszky Éva vezette Ficseri Gyermekstúdiónak. Az érettségit követően a beregszászi színház gyakornoka volt, majd a debreceni Csokonai Színház stúdiószínházában játszott és tanult két éven keresztül. A debreceni éveket fővárosi időszak követte: Huszár László osztályának tagjaként a Pesti Magyar Színiakadémián szerzett színész képesítést 2011-ben. Ettől az évtől a beregszászi társulat, talán mondhatjuk, a „nagy család” tagja. 2013-tól a Pulzus Rádió önkéntes munkatársa. Jelenleg a Tükör, vagy amit akartok című riportműsor szerkesztő-műsorvezetője.

A műsor olyan kárpátaljai vagy innen elszármazott személyeket hivatott bemutatni, akik munkásságukkal, életükkel példáként szolgálhatnak az itt élőknek. Körbejárja az itthon maradás, a közösségformálás, az otthon, a szülőföld és nem utolsósorban az istenhit jelentőségének kérdését. Domáreckájá Júlia személyében a műsor olyan vezetőt kapott, aki kedvességével, műveltségével, nyitottságával, tiszteletteljes közvetlenségével képes a beszélgetéseket közel hozni a hallgatóhoz. Eltűnik a távolság, a hallgató maga is a stúdióba kerül, a riportalany arcot kap, s a hallgató már-már régi ismerőseként búcsúzik tőle a műsor végén.

A színész-műsorvezetőt barátai, ismerősei e szavakkal jellemzik: fény, vidámság, érzékenység, bátorság, optimizmus. A színpadon, bármely szerepben is látjuk, üde színfoltként jelenik meg. Ez az üdeség pedig visszaköszön az éteren keresztül is. Munkája révén Kárpátalja első magyar nyelven sugárzó, keresztyén szellemiségű rádiója olyan színvonalas és értékes riportműsorral gazdagodott, amely mindannyiunk örömét, büszkeségét, jó érzését s elsősorban Isten dicsőségét szolgálja.

„Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő” – szól a jól ismert Shakespeare-idézet. Úgy hiszem, 2015-ben különösen jó helyre kerül a Kárpátaljai Református Egyház sajtódíja. Hiszen jó, ha vannak az élet színpadán Domáreckájá Júliához hasonló művészek is. Erőt, kitartást és továbbra is istenhitből fakadó töretlen optimizmust kívánok Domáreckájá Júliának, a Komjáti Benedek-díj 2015. évi díjazottjának.

Kocsis Julianna

Foto: Fábián Zoltán

 

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.