A jó pásztor életét adja a juhokért – Ünnepi közgyűlés Beregszászban

2015. Feb 18., szerző: Adminisztrátor

Ünnepi közgyűlést tartott a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) február 14-én Beregszászban. Az alkalmon a hagyományokhoz híven lelkészeket szenteltek fel és átadták a KRE által alapított díjakat.

A helyi református templomban megrendezett esemény istentisztelettel kezdődött, melyen dr. Bölcskei Gusztáv, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora szolgált. A rektor úr a Jó Pásztor példázata (János 10, 1-11) alapján hirdette Isten Igéjét. Kiemelte: Jézus feloldotta a pásztor és bárány hasonlatában rejlő paradoxont. Hiszen a bárányt végül, bármennyire is óvja a pásztor, vágóhídra viszik. Jézus azonban nem csak a Jó Pásztor, de az Isten Báránya is – önmagát áldozta juhaiért.

Az igehirdetést követően Héder János kerületi főjegyző ismertette a közgyűlés napirendi pontjait és köszöntötte a meghívott vendégeket. Az ünnepi eseményt megtisztelte jelenlétével többek közt a Kárpát-medence számos református egyházkerületének püspöke és Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke is. Mindannyian biztosították Kárpátalja magyarságát a támogatásról, imaháttérről.Fotó: Fábián Zoltán

A köszöntéseket követően a KRE újraválasztott püspöke, Zán Fábián Sándor és a zsinat tagjai letették a hivatali esküt, majd felszentelték Menyhárt István, Jakab Attila és Baksa Zsolt lelkipásztort.

A közgyűlés záróakkordjaként átadták a KRE Kiemelt Patrónusa Díjat és a Komjáti Benedek-sajtódíjat. Előbbit idén Kató Béla erdélyi püspöknek adományozták, míg a sajtódíjat Domáreckájá Júlia, a Pulzus Rádió Tükör, vagy amit akartok című riportműsorának szerkesztő-műsorvezetője kapta. A Komjáti Benedek-díj kuratóriumának döntése értelmében oklevéllel jutalmazták Fábián Katalint, a Küldetés című újság és a Pulzus Rádió munkatársát, valamint Lajos Mihályt, a Kárpátalja hetilap újságíróját.Fotó: Fábián Zoltán

A Himnuszt és a közös imát követően a közgyűlés szeretetvendégséggel zárult.

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.