Beiktatták hivatalukba Máramaros-Ugocsa Egyházmegye új tisztségviselőit

2015. Jan 26., szerző: Adminisztrátor

2015. január 24-én Egyházmegyei Közgyűlés keretén belül beiktatta hivatalukba az újonnan megválasztott tisztviselőket Héder János egyházkerületi főjegyző. Szürke, borongós januári napnak indult a szombati délelőtt, ám ünnep volt az Ugocsai egyházmegyében. A meghívók most nem nagy felhajtásra hívták össze a megye lelkipásztorait és gondnokait, hanem az ország helyzetéhez méltó szolidáris együttlétre. Mindenki tudta, hogy ebben a különösen nehéz helyzetben, ahol lelkészcsaládokra törik rá éjszaka közepén a parókia ajtaját, nem lesz könnyű dolga sem az új esperesnek, sem pedig a megye vezetőségének. De a megválasztott tisztségviselők bátran és elszántan vállalják azt a feladatot, amit Isten négy esztendőn keresztül most rájuk bízott.



Az egyházmegyei közgyűlés Petrusinec Volodimir újra megválasztott egyházmegyei gondnok áhitatával kezdődött. Az egyházmegyi gondnok a János evangéliuma 6 részének 60-66 verse alapján tett bizonyságot arról, hogy milyen kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy a Mennyei Atya magához vonzott, Krisztusban elhívott és az Evangélium korlátlan hirdetésére küldött mindannyiunkat, gondnokokat és lelkipásztorokat egyaránt.

Seres János leköszönő esperes éves jelentésében összefoglalta a 2014-es év missziói alkalmait. Hálás a Mindenható Istennek, hogy a megye missziós alkalmain egyre többen vannak, szomjúhozva az evangélium örömüzenetét. Sajnálatát fejezte ki, hogy a 2014-es esztendőben az elhalálozott reformátusok száma több volt, mint a megkereszteltek száma. Viszont örült annak, hogy 163 pár életére kértek áldást a megye lelkipásztorai. Ez reménységnek ad hangot, mert ebben az esztendőben legalább ennyi gyermek születhet meg, és megtoldva a 2. illetve harmadik gyermeket vállalókkal ez a szám csak növekedhet. Élve az alkalommal megköszönte az elmúlt 12 évben (három választási cikluson) át tartó az egyházmegye választóinak töretlen bizalmát és áldást, bölcsességet kért az új vezetők, különösen Hunyadi Attila esperes életére és szolgálatára. Összefoglalva a 12 éves szolgálatot ezt mondta: áldás volt rajtunk, és kérte ez az áldás még jobban látszódjon és legyen kézzelfogható az új ciklusban az egyházmegye életén.

A Választási Bizottság elnöke, Mészár István kihirdette az Egyházmegyei Választás eredményeit. A fellebbezés nélkül lezárult választáson a következő eredmények születtek: esperesnek Hunyadi Attila péterfalvai és tiszabökényi lelkipásztort, törvényes helyettesévé lelkészi jegyzői tisztségre Homoki Tibor fertősalmási  lelkipásztort, lelkészi tanácsbíróvá Molnár Lóránt nagyszőlősi lelkipásztort, egyházmegyei gondnokká Petrusinec Volodimirt az  újlaki gyülekezet gondnokát, nem lelkészi jegyzővé Máté Istvánt a nevetlenfalui gyülekezet gondnokát, és nem lelkészi tanácsbíróvá Nagy Barnát a péterfalvai gyülekezet gondnokát  választották meg a megye gyülekezeteinek presbitériumai.  Az egyházmegye zsinati képviselőinek Seres János tivadarfalvai lelkipásztort, korábbi esperest és Molnár Zsolt verbőci lelkipásztort választották a presbitériumok. Nem lekészi zsinati képviselőkké Máté István nevetlenfalui gondnokot, és Dr. Oroszi Józsefet, nevetlenfalu polgármesterét, és az akli gyülekezet presbiterét választották.

A napirendi pontok szerint Héder János egyházkerületi főjegyző beiktatási igehirdetése következett a János evangéliuma 20. részének 19-23. versei alapján. A püspökhelyettes a tőle megszokott derűs hangon biztatta a közgyűlés tagjait. Üzenetében kiemelte, hogy egy alakuló közgyűlésről tudósít Isten Igéje. Vannak kiválasztott (megválasztott) tagok, a tanítványok és megjelenik a gyűlés elnöke Jézus Krisztus, és maga Isten Szentlelke a hitelesítője ennek a gyűlésnek. Az elnök, látást ajándékoz a jelenlevőknek. Most sem akar másként cselekedni az elhívó és kiválasztó Isten. Látást akar adni a megválasztott tanítványoknak, Nektek. Olyan látást, amely bezártságot, félelmet, teóriákat győz le. És ezzel a látással, ami az élő Krisztusról való meggyőződés lehet elindulni. Ha a megválasztott esperesre néz, erről a látásról van meggyőződve. Látja, hogy nem könnyű időben kapta a hívást. Látja, hogy ott a kérdés: vajon boldogulok-e? És most is üzen Jézus: Békesség Neked! „Nem attól leszel valami, hogy tehetsz valamit esperesként, hanem attól, hogy Jézus odaállt melléd is és Téged is hívott az Ő ügyének képviseletére. Ő lesz az, Aki segít, Aki neked is látást ad, Aki legyőzi félelmeidet, esetleges kétségeidet. Ő küld téged is, hogy azt mondd és tedd, amit az Igéből láttál, amiről meggyőződtél, és amit elhiszel.”  Zárszavában azt kívánta, hogy a most beiktatandó közösség is Krisztusból merítsen erőt. Őt lássák, Őt adják tovább.

A Választási Bizottság elnöke szólította a megválasztott tisztségviselőket, hogy a Közgyűlés előtt tegyék le a hivatali esküt.  Az esküt Héder János egyházkerületi főjegyző vette ki a tisztségviselőktől, majd megáldotta és ezzel az egyházmegye törvényes előljáróinak mondta ki a tisztségviselőket. Az áldás után Seres János, leköszönő esperes átadta az egyházmegye pecsétjét Hunyadi Attila megválasztott esperesnek. Hunyadi Attila beköszönő beszédében szeretettel emlékeztette a Közgyűlés tagjait a 2014. szeptember 13-án megtartott jelölő közgyűlésre. Világosan emlékszik az akkori kijelentésére. Nem érezte magát alkalmasnak a jelölésre. Mégis 23-an őt jelölték. Isten a 2Kor 3,5-beli Igével megérttette vele, hogy Ő teszi alkalmassá. „Nem mintha önmagunkból, mintegy a magunk erejéből  volnánk alkalmasak, hogy bármit is megítéljünk: ellenkezőleg, ami alkalmasságunk az Istentől van.” Eperesként Őrá szeretne figyelni, és azt szeretné, hogy a vezetésére bízott egyházmegye is „együtt” (ez volt esperesi programjának is a címe) figyelne vele Őreá, Aki a világ Teremtője, és a Mi Megváltónk.  Tőle kér alázatot, türelmet és szeretetet. Megköszönte Seres János leköszönt esperesnek a sok szeretetet, és segítséget, amit tőle kapott.

A közgyülés utolsó napirendi pontjában megválasztásra kerültek az egyházmegye bizottságai. A közgyűlést az új esperes záró imádsággal fejezte be.

Molnár Zsolt,

verbőci református lelkipásztor

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.

Kapcsolódó Galériák

Máramaros-, Ugocsa Megye