Szüntelen megújulás

Luther Márton a XVI. században október 31-én nem egy újabb ünnepnapot akart az egyházban bevezettetni! A wittenbergi vártemplom kapujára kitett híressé vált 95 tétele újraértelmezte a régi igazságot, a kijelentett Igét. Felfedezése mozgalom formában akkor és máig is az egész világra kihat. A reformáció lényegében nem egyéb, mint a Bibliában foglalt isteni Igének, a kijelentésnek az újra felismerése és érvényesítése az egyház egész életében.

„Istentől nekem adatott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá. Mert más alapot senki sem vethet a meglévőn kívül, amely a Jézus Krisztus. Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, szalmát; az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvaló lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja kipróbálni.” (1Kor 3, 10–11)

             Pál, a korinthusi gyülekezetnek megfogalmazott levelén keresztül mai reformátusokat is megszólít, és mélyen belénk plántálja, hogy a jót – ami immáron majd 500 éve felismerődött –, a jól működő elvet, ki ne dobjuk az ablakon, vagy esetleg a szőnyeg alá seperjük, azt mondva, hogy most ez már nem aktuális, hanem igenis kitartsunk mellette, akkor is, ha látszólag kifizetődőbb lenne a vallásunk felhígítása és kiárusítása! A fenti igeszakaszt megértve világos útmutatást kapunk ma is arra, 2014. október 31-én, hogy mi a dolgunk! Ez a lényeg: Solus Christus, Egyedül Krisztus!

            Egy épület megtervezésének előzménye során az alapos földtani és építészmérnöki ismeretekkel rendelkező szakemberek bölcsességét csodálom. A szakvéleményük egy új objektumnak a sorsát pozitívan vagy negatívan megbélyegzi. A kellő statikai törvényeket – hogy a későbbiekben hassanak –, az előírásokat nagyon fontos betartani.  Az egyházközségünk gondnokát építkezésünk során többször hallottam, szabadon idézem: „Tiszteletes úr, amit bele kell tenni, azt beletesszük, hogy jó legyen...”  (és itt, amikor alapot öntöttünk, a cement és a kő arányára kell gondolni). Izgalmas, hogy az ószövetségben és az újszövetségben egyaránt a teremtmény figyelmét felhívja a Teremtő arra, hogy kell az alap.  „Ezért így szól az én Uram, az Úr: A Sionra egy követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul. Aki hisz az nem menekül el!” (Ézsaiás 28, 16) és „Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott” (Lukács 6, 48). Ez egy örök figyelmeztetés Isten Igéjén keresztül, hogy erős alapra kell helyeznünk az életünket, nem ingoványra és homokra.  Az Atya drága alapnak és kősziklának nevezi az Ő Fiát.

Egy ide illő történet jutott eszembe, amit lelkes lelkipásztor kolléga fordított le magyarra ezúton is hálás szívvel, mindenki nevében köszönöm.

Van egy vicc, ami három lelkészről szól, akik együtt mennek horgászni egy kis csónakban. Egyikük már a csónakban rádöbben, hogy a felszereléses dobozát a parton hagyta, ezért kiszáll a csónakból, és a vízen sétálva kimegy a partra. Aztán a másik is azt mondja, hogy ő meg a kalapját hagyta a kocsiban. Ő is kiszáll a csónakból, és a vízen sétálva kimegy a partra. Amikor mindkettő visszatér, a harmadik lelkész, aki nyitott szájjal és tágra nyitott szemekkel figyelte ezt a lélegzetelállító bemutatót, azt mondja magában: „Az én hitem is van olyan erős, mint az övék, én is meg tudom csinálni”.  Így aztán ő is kilép a csónakból, azonban rögtön elsüllyed a tó fenekéig. A társai felhúzzák a csónakba, de ő elhatározza, hogy nem adja fel. Másodszor is kilép, és ismét elsüllyed azonnal. Ahogy a barátai  húzzák kifelé, vizet köpködve mondja: „Az én hitem is van olyan erős, mint a tiétek. Én miért nem tudok járni a vízen?” Az első kettő egymásra néz: „Meg kellene mondanunk neki, hogy hol vannak azok a sziklák, mielőtt  megfullad”…

Sok ember az életét túlértékeli, amikor azt állítja, hogy annyira nagy a hite, és lépten-nyomon bizonygatja is (a bizonygatás gyanús!), hogy hisz Istenben, nem is kell ezért istentiszteletre járnia, nem süllyed el, ha baj lesz az életében, kibír minden háborút. Egy ideig lehet nagyon nagy terheket, vétkeket cipelni teljesen feleslegesen...

 Pál is bölcs építőmesterként tudja (a gyülekezetet ő alapította), hogy a korinthusiak életében az alap rendben van. A korinthusiak az alapra a személyválogatás bűnét, a pártoskodást építették. A jelenség ma is megfigyelhető. Hadd ismételjek egy régi bölcsességet (bármennyire nehéz ezt kizárni a tudatunkból): a templomba nem a lelkipásztort megyünk meghallgatni, hanem az Isten üzenetét, beszédét!...

Az alapra rossz minőségű selejt anyagokat ne építsünk, mert azt taszítja, ledobja magáról. Pl.: arany, ezüst, irigység, harag, szeretetlenség stb. Ennél jóval értékesebb, krisztusi anyagok kellenek! (Galata 5, 22 kk.) Lehetséges, hogy most mindenki átértékeli az egész életét, rá ébred, hogy rossz az alapja, a felépítménye is hitvány anyagokból van. Itt az idő, hogy a Szentlélek hatására a semper reformada (szüntelenül megújulás) elv működésbe lépjen az életedben! Ez az elv a történelem során gazdasági, társadalmi és egyházi síkon hatott.

Miért ne hatna a te életedben is?!

Pápai Gábor,

nagygejőci lelkipásztor