Áldott alkalom Dercenben

2014. Jul 18., szerző: Adminisztrátor

Isten minden elrontott életet megváltoztathat. Akarod-e a változást?

A harangszó ezen a vasárnapon nem a templomba, hanem az iskola és a parókia udvarára hívogatta a dercenieket. És jöttek is szép számmal idősek, fiatalok, gyerekek egyaránt. Olyanok is, akik ritkábban látogatják Isten házát, de mégiscsak vágytak az Úr közelében lenni. Hisszük, hogy azok is meghallották az Igét, Isten szavát, akik csupán úgy jöttek el ide, mint egy falunapra. Merthogy ez sokkal több volt annál: itt nem csupán egymással, de Istennel is közösségben voltak.

A családi nap Máté Richárd beosztott lelkész igehirdetésével vette kezdetét. Aki Mózes első könyvéből választotta Izsák és Jákób történetét, az ő családjaikon keresztül mutatott rá, milyen gyarlóak is vagyunk, milyen sok hibát követünk el házasságunkban, a gyermekekhez, a testvéreinkhez való viszonyunkban, milyen csalárdak vagyunk, mennyit hibázunk, de Isten nem hagy magunkra. Ő ma is az elrontott életeken keresztül akarja megmutatni hatalmát. Segíteni akar nekünk is. Mert nincs olyan élet, amit Isten nem tudna megváltoztatni. De akarjuk-e mi magunk is ezt a változást? Adjuk át Neki az életünket! Legyen bűnbánó életünk, imádkozzunk szüntelen, hogy elvezethessen bennünket a célhoz, figyelmeztette a gyülekezetet a lelkipásztor.

A szabadtéri istentiszteletet követően igen színes program várta a kicsiket és nagyokat egyaránt. Az Almanach együttes csodálatosan szép megzenésített verseket adott elő. Szívet melengető volt a gyülekezet gyermekeinek, ifiseinek műsora, a Hárfa énekegyüttes szolgálata. Nagy izgalmakat hozott a családi vetélkedő, ahol különböző ügyességi játékokban mérhették össze tudásukat a benevezett nagycsaládok (ötfős családok jelentkezhettek, de a kiscsaládok erre a napra „örökbefogadott” gyerekekkel bővíthették a létszámot).

De volt itt játékszertár, ahol rajzolás-festés, gyurmázás mellett többek között a papírhajtogatást és az üvegfestést is kipróbálhatták a kisebbek, s várt rájuk arcfestés, légvár, trambulin is. Meg persze tűzoltókká is válhattak kis időre. Nagy volt az érdeklődés az elsősegélynyújtó sátorban, ahol Zsukovszky Anna vezetésével az életet mentő újraélesztés szabályaival, fogásaival ismerkedhetett meg fiatal és idős egyaránt. Az Édes pillanatok presszóban az ifiseknek köszönhetően finom süteményeket, egy másik standnál pedig a Munkácsi Rehabilitációs Központ gyermekeinek munkáit vásárolhatták meg a résztvevők jótékonysági céllal. A felajánlóknak köszönhetően igen sok értékes és érdekes ajándék talált gazdára a tombolajáték során. És ezúttal sem maradt éhen senki. Hisz a Máté fivérek – Béla és Sándor – ezúttal is gondoskodtak a testi táplálékról: a négy hatalmas üstben főtt bográcsgulyásból mindenkinek jutott bőségesen.

Marton Erzsébet

 

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.