Hírek

Kárpátaljai református líceumok találkozója

2010/04/26 - 2010. április 24-én Nagyberegen a kárpátaljai református líceumok első évfolyamos diákjai gyűltek össze, hogy találkozzanak, és hitükben közösen épüljenek. A találkozót Dancs Edina ifjúsági lelkipásztor szervezte, aki előadásában (Másik bolygóról jöttem volna?-címmel) az egyházi intézményekben tanuló diákok speciális helyzetéről, felelősségéről, nehézségeiről és áldásairól beszélt.   A nyitóáhítatot Darcsi Margit, nagyberegi nevelőtanár tartotta, melyben elmondta, hogy bármilyen helyzetben élő, bármilyen lelkiállapotban lévő fiatalnak van lehetősége, esélye találkozni Jézussal. A beregi gimnázium együttesének zenei szolgálata segített abban a jelenlévőknek, hogy szívüket énekben is az Úrhoz emeljék. Egy izgalmas vetélkedő, és az ebéd után Tóth László lelkész-igazgató zárszavában arra buzdította a fiatalokat, hogy legyenek élő halak, merjenek az árral szemben úszni keresztyénként ebben a világban. A különböző líceumokból érkezett diákok hamar barátságot kötöttek egymással, és a találkozó végén kísérőtanáraikkal együtt azt a vágyukat fejezték ki, hogy máskor is szívesen találkoznának. Ez a szervezőkön nem múlik, ha Isten megsegíti őket, a következő tanévben, talán még többen is, mint idén, újra együtt lehetünk!

Reformédia

2010/04/26 - – Konferencia egy új kezdetről Média- konferencia lesz Balatonszárszón május 7-én és 8-án. A konferencia célja, hogy az egyházunkon belül és kívül működő református médiaműhelyek az egyházvezetéssel együttműködve megalkossák az MRE rövid és középtávú média stratégiáját és cselekvési programját. A rendszerváltás óta eltelt több mint 20 évben egyházunk csak részben teremtette meg azokat az országos (Kárpát-medencei) média felületeket, amelyeken keresztül tanítása, szolgálata utat találhatna, az istentelenedő és egyre jobban atomizálódó egyházon kívüli tömegekhez. Sokat beszélünk a misszióról, de a számos országban már hatásosnak bizonyult médián keresztüli evangelizációs tevékenységet még nem tudtunk elindítani. A jelenlegi struktúránkban elsősorban az egyházias embereket érjük el egyházunk által készített műsorokkal. A konferencia a Balatonszárszói SDG Konferenciaközpontban lesz május 7-én és 8-án. A konferencia plenáris üléssel kezdődik, majd szekció ülésekkel folytatódik. A konferencián a KRE Kommunikációs Központja és Sajtóosztálya is képviselteti magát.

Énekkarok IX. találkozója Ungváron

2010/04/26 - 2010. április 24-én hagyományszerűen, Ungváron volt megrendezve a Kárpátaljai Református Egyház énekkarainak találkozója. Idén már a kilencedik alkalommal került sor erre az eseményre, és ebben az évben is megtelt az ungvári templom énekkedvelõ testvérekkel. A találkozó a 90. zsoltár közös eléneklésével vette kezdetét, majd A KRE püspöke, Zán Fábián Sándor hirdette Isten igéjét. Prédikációjában elmondta, hogy az éneklés, Isten mennyei dicséretének része, amely már itt a földön megvalósul. Az igehirdetést követõen Héder János fõjegyző, ungvári és ungtarnóci lelkipásztor köszöntötte az egybegyülteket és hangsúlyozta, hogy ez az esemény most sem versenyzés a kórusok között, sokkal inkább egymás megismerése, az Úr Isten dicsőítése céljából jött létre. Ezután elkezdődött az énekkarok bemutatkozása, fellépése. Idén 13 különböző kórus tisztelte meg az alkalmat, nevezetesen a beregszászi dalárda, a beregszászi kamarakórus, a nagydobronyi asszonykórus, a csapi énekkar, a munkácsi kórus, az ungtarnóci asszonykórus, az ungvári ifjúsági énekegyüttes, a szürtei énekkar, a szalókai kórus, az izsnyétei ifjúsági énekkar, a beregrákosi énekkar, a mezővári felnőtt illetve gyermekkórus.

Evangelizációs esték a beregszászi főiskolán

2010/04/22 - 2010. április 12-15. között evangelizációra került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Az alkalmat Maksai Attila beregszászi beosztott-, főiskolai lelkész szervezte. Az igét Tóth Tamás, sátoraljaújhelyi beosztott lelkész hirdette. Az alkalmakat 80-100 fiatal látogatta. Az éneklést dicsőítő csoportok vezették: az Antal házaspár, a Siloám együttes, a főiskola kórusa, és az Ébredés együttes. A lelki táplálék után szeretetvendégség várta az egybegyűlteket. Az evangelizációs alkalmak előtt lehetőség nyílt arra, hogy többen átéljék a láthatatlan színház nyújtotta katartikus élményt. A színházi előadásokon a résztvevő bekötött szemmel élhet át hétköznapi vagy kevéssé hétköznapi szituációkat, jelen esetben a születéstől a halálon keresztül egészen a feltámadásig. A „néző” szó szerint bőrén érzi, érzékszervein keresztül tapasztalja a történteket. Olyan kapu ez a színház, hogy a rajta való átlépés befelé és felfelé vezet. Ezen a teremtett világon minden Istenről és az Ő hatalmáról beszél, minden Őt dicsőíti, minden engedelmeskedik neki, de van valaki, aki makacsul lázad és vakon rohan a veszedelembe, mit sem törődve Teremtőjével, ő az ember.

Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok ...

2010/04/21 - Talán már egészen apró gyermekként foglalkoztathatott minket a gondolat: miért sötét éjszaka az ég? Miért vannak rajta apró, fényes pontok? Hogy kerülhettek oda? Később, mikor már nagyobbak lettünk, az iskolában megismerkedhettünk az égbolt, éggömb, a bolygók vagy a csillagok fogalmával, de szerintem mindenkiben felmerült már a kérdés: mi közöm lehet nekem a csillagos éghez?   2010. április 20-án, úgy gondolom, ez a kérdés megválaszolásra került. Iskolánkba dr. Zombori Ottó matematikus, filozófus és nem utolsó sorban csillagász, a budapesti Uránia csillagvizsgáló igazgatója látogatott el. Előadása során az emberiség létezésének céljára és a világegyetemben való szerepére mutatott rá, számunkra is érthető, sőt mi több szórakoztató formában. Lehengerlő előadásmódjával, frappáns mondataival, közvetlen stílusával azt hiszem mindenkit sikerült megnyernie. A beszéd elején a kezdetek kezdetéről esett szó: hogyan képzelte el a homo sapiens az őt körülvevő világot. Megtudhattuk, hogy milyen összefüggés lehet egy csillagjegy és az ember viselkedése, a rá leselkedő veszélyek között.

Példát mutattak a Mezőváriak

2010/04/20 - A Föld napjához (április 22.) közel nagyon is aktuálissá vált az a program, amit a mezővári református gyülekezet és polgármesteri hivatal közösen indított. Április 17.-re – a Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretethíd elnevezésű rendezvénysorozatához csatlakozva – falutakarítást szervezetek, melynek során több mint százan mozdultak meg a község tisztaságáért, a környezetvédelemért, Isten teremtett világának megőrzéséért… A reggeli órákban a templom előtt gyülekeztek az önkéntesek, hogy aztán munkába álljanak a település leginkább tisztogatásra váró közterületein és bekötő útvonalain. Szervezetten vett részt az akcióban a helyi óvoda és községháza valamennyi munkatársa, a falu egészségügyi dolgozói, és mindazok, akik a templomban hirdetett felszólításoknak engedve jöttek el. Ilyen nagy létszámban és összefogással az elmúlt öt évben nem mozdult meg a falu lakossága a környezet rendezéséért, nyilatkozta Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke, a vári gyülekezet lelkipásztora.

Csendesnapon voltunk Ungtarnócon

2010/04/19 - 2010. április 18-án, az évenkénti hagyományhoz hűen, az Ungtarnóci Református Egyházközség szervezésében részt vehettünk egy kiskörzeti csendesdélutánon. A gyülekezettel testvéri kapcsolatokat ápolunk, hiszen egyrészt a gyülekezet lelkipásztora, Héder János főjegyző a mi gyülekezetünk felügyelő lelkésze is, másrészt rokoni, családi szálak kötik össze a ráti és tarnóci gyülekezeti tagokat. Ily módon igen szép számmal, s jókedvűen indultunk útnak vasárnap délután erre az alkalomra. Megérkezésünkkor Héder János főjegyző köszöntött bennünket, majd átadta a szót az első szolgálattevőnek, aki Kovács Attila palágykomoróci és gálocsi lelkipásztor volt. Szolgálatának középpontjában a király nélküli Izráel állt, amelyben mindenki azt tett, amit csak jónak látott. A Bírák könyvének 17. fejezetét alapul véve bontotta ki előttünk az előadó, mennyire elfajzott a zsidók hitvilága ebben a periódusban, s mennyire bálványimádóvá lett az Isten választott népe. Ezzel együtt párhuzamot vont az előadó a mai korral és a mai bálványimádattal, amely a leghétköznapibb babonákban, horoszkópolvasásban, jóslásban jelentkezik.

Lendület

2010/04/18 - Mintegy 1800 fiatal jött el 2010. április 17-én Salánkon került megrendezésre a Kárpátaljai Református Egyház kerületi ifjúsági találkozója, mely a Lendület nevet viseli. Mintegy 1700-1800 fiatal gyűlt össze azért, hogy Isten igéjével feltöltekezve, új lendülettel tudják folytatni hétköznapjaikat. A találkozó témája idén a harc volt. Az élet harcairól, a hit harcairól hallhattak igehirdetést, előadást, bizonyságtételeket a fiatalok délelőtt, délben a résztvevők testi táplálásáról a salánki református gyülekezet gondoskodott; délután pedig a lehetőségek tárházában várta sokféle kreatív foglalkozás az egybegyűlteket, többek között például origami, gyöngyfűzés, íjászat, élő történelemóra egy jurtában, pantomim, cserkészjátékok. A találkozó végén a záróáhítat arra buzdította a fiatalokat, hogy Jézus Krisztussal harcolják meg a harcaikat, mert Vele és Általa lehet győztes élete az embernek. Dancs Edina a KRE ifjúsági lelkésze

Tankönyvek a Nagyberegi Református Líceumnak

2010/04/12 - Az elmúlt héten Mikola István, Tiszavalk polgármestere és egyben lelkésze, illetve Mankovits Tamás iparművész (Psycho-Média-Art Bt., egyébként a Kárpátalja c. folyóirat első számainak szerkesztője, kiadója volt anno) az elmúlt héten könyvszállítmánnyal érkezett a Nagyberegi Református Líceumba. Ezúttal elsősorban a Tokajban működő Tokaji Ferenc Gimnázium által felajánlott tankönyveket hozták el a kárpátaljai tanintézmény számára, melyek segíthetik az itteni diákok továbbtanulásra való felkészültségét. Természetesen hasznos szépirodalmi és történelmi művekkel is kiegészítették a küldeményt az ottani baráti kör jóvoltából. A vendégek – akiket Dencs Elemér igazgató fogadott – megtekintették a gimnázium új szárnyának, kollégiumának építését. Az igazgató úr beszámolt az intézményben folyó oktató-nevelői munkáról, az elért eredményekről, s szó esett a nehézségekről is.

Kárpátalján a Les Voix Provençales

2010/04/12 - Első alkalommal Kárpátalján a Les Voix Provençales (Provance hangja) kamarakórus Magyarországi turnéja során Kárpátalját is érintette a dél-franciaországi Tarascon városából érkezett (Provance megyében található) Les Voix Provençales (Provance hangja) kamarakórus. Franciaország, Belgium, Spanyolország, Svájc, Olaszország, Németország és az Egyesült Államok után most Kárpátalján, a Beregszászi Református Templomban léptek fel, majd folytatták útjukat az észak-erdélyi Koltóra, ahol szintén egy református templom adott helyet koncertjüknek. Április 7-én Pierre Pous karnagy vezetésével – aki egyben szólistája is a Provance hangjának – széles repertoárjukból adtak ízelítőt: népdalokat, sanzonokat, spirituálékat és klasszikusokat hallhatott a beregszászi közönség. A koncert végén felcsendült a francia, illetve a magyar Himnusz. Búcsúzásként tiszteletük és elismerésük jeléül a közönség sorai közt helyet foglaló Vári Fábián László, József Attila-díjas költő figyelmébe ajánlva Louis Aragon, francia költő megzenésített versét is megszólaltatták.

Egyedüli reményem, ó Isten csak te vagy

2010/04/11 - – csendült fel az ének április 9-én 13 órakor a Farkas utcai templomban, Tonk István, az Erdélyi Református Egyházkerület ügyvezető főgondnokának temetésén. A gyászistentiszteleten dr. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét. „Amikor hirtelen és váratlanul elveszítünk valakit, akkor döbbenünk meg igazán, hogy milyen sok mindent tett csendben, alázattal, szó nélkül.” – mondta el Pap Géza, miután felolvasta az igét Pál apostol Korinthusbeliekhez írott második levelének 4 részéből, a 16-tól 18-ig terjedő versekből. Pál apostol szavait idézve a püspök hangsúlyozta, ne csüggedjünk. Nem azért nem kell csüggednünk, mert olyan erősek vagyunk, vagy mert mi mindent meg tudunk oldani, hanem mert erős Istenünk van. Hisszük, hogy Istennek a halállal szemben is ígéretei vannak – hangzott el a zsúfolásig telt templom szószékéről. 

KRISZ kerületi csendesnap

2010/04/11 - ____________________________________________________________________ Énekkarok találkozója Ungváron Az Ungvári Református Gyülekezet szeretettel meghív minden érdeklődőt a kárpátaljai református énekkarok találkozójára, amely 2010. április 24-én, 9 órától kerül megrendezésre. http://www.reformatus.com.ua/index.php?m=aktualitas&a=show&i=2632 ____________________________________________________________________ TISZTELT PEDAGÓGUSOK! Szeretettel meghívjuk Önöket a Kárpátaljai Református Egyház Tanügyi Bizottsága által szervezett pedagógus konferenciára, amelyre 2010. április 17-én, szombaton kerül sor délelőtt 9 órától, előre láthatóan délután 17 óráig a Beregszászi Református Gyülekezet gyülekezeti termében (Beregszász, Kossuth tér 4.). A konferencia témája: Több, mint iskola, több, mint tanár! A konferencia előadói a Keresztyén Iskolák Nemzetközi Szövetségének munkatársai lesznek: Dr. Helen Vaughan és Demeter László. A konferencia programja:

A kerületi bibliaismereti és egyháztörténeti szemle

2010/04/07 - eredményei megtekinthetők a KRE Tanügyi Bizottságának aloldalán: http://www.reformatus.com.ua/lap/tanulmanyibizottsag/index.php?m=aktualitas&a=view&i=2604

Ülésezett a Geneális Konvent

2010/04/07 - A Generális Konvent májusi ülésének előkészítése volt a fő téma a Kárpát-medencei református egyházak ügyvivő testületének a Borsod megyei Mályiban megtartott keddi ülésén. A Generális Konvent – a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete – következő plenáris ülését közel 150 résztvevővel május 27-én a felvidéki Révkomáromban tartják. A testület hatéves fennállása óta – Budapest, Debrecen, Sárospatak és Pápa után – ez lesz az első határon túli helyszín, ahol egyebek mellett várhatóan elfogadják a Magyar Református Egyház költségvetését és a Protestáns Pátensről is megemlékeznek a résztvevők. Az Európai Unió kultúrájának sokszínűsége a nemzeti identitások megerősítésével tartható fenn, aminek része az emlékezés – hangzott el a közelgő Trianon-évforduló kapcsán a megbeszélésen –, ezért fontos az egyház megnyilatkozása is, ami hozzájárulhat a kérdéshez kötődő negatív sztereotípiák lebontásához. A tavaly május 22-én létrejött egység és a Generális Konvent keretei között évek óta folyó munka a Kárpát-medencei református egyházak sajátos válasza a történtekre.

„Mivel Ő él, boldogan élhetem, mivel Ő él nincs félelmem…”

2010/04/04 - – énekeltük az egyik konferencia himnuszát. Most Húsvéthoz közelegve kezdem igazán értelmezni ezeket a szavakat. Sőt, nemrég mivel épp a nyolcadikosokkal Jézus csodáiról beszéltünk elmondtam, hogy Jézus legnagyobb csodája az Ő feltámadása. Miért? Akkor jöttek különböző válaszok. S végül, mikor összegeztük egy nagyon fontos üzenet jött ki: „Jézus föltámadása záloga a mi örök életünknek, bizonyítéka annak, hogy a bűnökért való áldozatot Isten elfogadta, és így nincs mitől félnünk.” Ettől konkrétabban önmagam sem tudnám meghatározni. Azt vettem észre az utóbbi tanításaimra visszatekintve, hogy a feltámadásról, az örök életről, a mennyei feltámadott testünkről nagyon sokat beszéltünk, és minden esetben kitértünk arra, hogy Jézus feltámadása, az Ő megdicsőült teste milyen volt, mert ahhoz fogunk hasonlóvá válni. És ha ezeket összegezem, akkor azt kell mondanom, hogy a feltámadott Krisztus az életem és bizonyságtételem középpontja! Ekképpen Pál szavaival szólva: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.” 1Kor 15, 17

Krisztus feltámadt!

2010/04/04 - "El lehet-e érni a békességet ilyen körülmények között? Igen, el, ha emlékszünk arra, hogy az emberek közötti béke kezdete a szívünkben levő belső béke. Krisztushoz fordulva és rá bízva életünket valóban békéltetőkké válunk" - írja a kárpátaljai főjegyző. "Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért." (Róm 4,25). Szeretett Testvéreim az Úrban! Teljes szívemmel ünnepelve és örvendezve köszöntelek benneteket a húsvét nagy és üdvözítő ünnepén! Örvendezzetek, kedveseim, mert eljött a húsvét örvendetes ünnepe – az "ünnepek ünnepe" és a Szentlélek kegyelméből az Úr újból arra méltat minket, hogy megláthassuk a feltámadt Istenembert, Jézus Krisztust, aki összezúzta a poklot, eltiporta a halált és a Mennyei Atyának "mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig" való engedelmességével megváltotta Ádám engedetlenségének bűnét. A bűn által megromlott emberi természet, amely hajlamos a bűnre és a bűnben megfosztatott az isteni hasonlatosságtól, megújult a Krisztusban, vele együtt feltámadt és felvitetett a Mennyei Atya trónusához a maga teljességében mutatva fel az Isten szeretett teremtményének kezdeti szépségét.

Mit jelent számomra a húsvét?

2010/04/03 - Nem is olyan régen, számomra a húsvét egy kötelező esemény volt, amikor is a családon és baráti körön belül eljártunk egymást meglocsolni. A locsolódást ma is folytatjuk, mert ez egy nagyon szép népi szokás, ám amióta az Úr különleges módon megmutatta a helyes irányt, azóta tudom, hogy ez a keresztyénség egyik legszebb, legcsodálatosabb ünnepe, amikor is Jézus feltámadt ezzel megváltva az emberiséget és átadva az örök élet lehetőségét. Hiszem, hogy egyre több ember érti meg ennek a csodának a jelentőségét és folytatja útját Krisztussal, mert ez az egyetlen lehetőség, hogy a földön Áldás és Békesség legyen. Lacz Győző

Diakóniai találkozó

2010/03/29 - Addig szolgálj, amíg teheted A diakónia, a szeretetszolgálat fontosságának jegyében az elmúlt szombaton csendesdélelőttre került sor a balazséri Béthel Konferencia-központban. Addig szolgálj, amíg teheted – hívogatták a találkozóra a Kárpátaljai Református Egyház Beregi Egyházmegyéjének már gyakorló és jövőbeni önkéntes diakónusait. Ezúttal elsősorban azoknak szerettek volna segítséget adni, akik eddig még nem tudták eldönteni, hogy milyen területen is szolgáljanak. A rendezvényre az egyházmegye számos gyülekezetéből érkeztek érdeklődők, akiket Cseresznye Albert, a Beregi Egyházmegye Diakóniai Bizottságának vezetője köszöntött a Jn 12, 2 alapján tartott áhítatával.

Megyei felnőtt csendesnap Csapon

2010/03/27 - A Csapi Református Egyházközség mintegy hagyományszerűen rendezte meg az idei esztendőben is az Ung megyei felnőtt csendesnapot. 2010. március 27-én a csapi református templomban gyűltünk össze, hogy egy tartalmas délelőttöt töltsük el egymással közösségben. Az alkalom négy igei szolgálatra, előadásra épült fel, amelyek egybekapcsolódva mutatták be Pál apostol második missziói útjának különös határkövét Filippiben. Az Apostolok Cselekedeteinek Könyvéből, a 16. rész alapján Balogh Attila esperes-lelkész, Héder János főjegyző, Kolozsy András nagydobronyi lelkipásztor, valamint Szimkovics Tibor ráti és minaji lelkész végezte a szolgálatokat.

Hálaadó istentisztelet Kajdanóban

2010/03/22 - Március 21-én ünnepi istentiszteleten mondott hálát a kajdanói szórványgyülekezet, amiért harminc év után újra – rendeltetésének megfelelően – az igehirdetés és a magyar szó háza lehet református templomuk. Ebből az alkalomból Gulácsy Lajos nyugalmazott püspök szolgált ismét a gyülekezet körében. A püspök úr maga is a túlélők szemszögéből idézte a múltat. Emlékeztetett arra, hogy akadt önként vállalkozó, aki drótkötéllel húzta le a templom tornyát, hogy ne emlékeztethessen semmi sem az Istenre, aki még akkor is fölöttük állt. S mily különös a történelem: eljön az idő, hogy a nagy Babilon összeomlik! Kevés olyan hatalmas birodalom volt, mint a Szovjetunió, s egy puskagolyó nélkül dőlt össze. A túlélők pedig Kajdanóban is mindent megtettek azért, hogy templomuk lehessen. Ma az utódokra szegeződik a tekintet: vajon ők is templommá lettek, a Szentlélek templomává? Mert a templom, ami kőből épült, csak e földi életre szól, a mi életünknek azonban van folytatása. Mert van feltámadás. Érdemes templommá lenni, hisz Isten örök életet készített számunkra.

Archívum

Keresés dátum szerint:


Aktualitás beküldése