Az igazság kiderítése s és igyekezetétől indítva, megvitatásra kerülnek az alábbi tételek Wittenbergben, tisztelendő Luther Márton atya, a szabad művészetek és a szent teológia magisztere s ugyanott ezeknek rendes előadója elnökletével. Ezért kéri, hogy akik nem jelenhetnek meg ezeket velünk élőszóban megvitatni, tegyék meg távolból írásban. A mi Urunk Jézus Krisztus nevében. Ámen.
Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: "Térjetek meg!" - azt akarta,
hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen (Mt 4,17).
Ezt az igét nem vonatkoztathatjuk a bűnbánat szentségi gyakorlására,
azaz a bűnvallásra és a jóvátételre, ami a papok közreműködésével
történik.
De nem is vonatkoztathatjuk kizárólag csak a belső bűnbánatra, mert
a szív töredelme mit sem ér, ha nem hozza magával külsőleg a bűnös
mivoltunk elleni sokoldalú halálos küzdelmet.
Ez a gyötrődő küzdelem tehát mindaddig tart, míg az ember gyűlöli
vétkes önmagát (ez az igazi belső bűnbánat), vagyis a mennyek országába
való bemenetelig.
A pápa nem akar senkit mentesíteni és nem is mentesít a jóvátevő
bűnhődéstől, hanem csak attól, amit saját illetékességében vagy az
egyházi jogszabályok szerint maga rótt ki.
A pápa nem bocsáthat meg másként egyetlen vétket sem, csak azáltal,
hogy azt Istentől megbocsátottnak jelenti ki és fogadja el. Viszont
kétség kívül megbocsáthatja az ő számára fenntartott eseteket: ezek
semmibevétele esetén a vétkesség kétség kívül megmarad.
Isten senkinek nem bocsátja meg vétkét anélkül, hogy egyszersmind
alá ne vetné a megalázkodót mindenben a helyette eljáró papnak.
A bűnbánati egyházjogszabályok csak az élőkre érvényesek, és azok
szerint haldoklókra semmit sem szabad kiróni.
Ennélfogva jót tesz velünk a Szentlélek a pápa által, mikor (a pápa)
a rendelkezéseiben mindig kivétellé teszi a halál óráját és a
szükséghelyzetet.
Képzetlenül és hibásan járnak el azok a papok, akik a haldoklóktól
egyházjogszabály szerinti bűnbánati teljesítményt követelnek a
purgatóriumban.
Bizonyosnak tűnik, hogy azt a konkolyt, hogy az egyházjog szerinti
jóvátevő bűnhődést át lehet változatni purgatóriumbeli bűnhődésre, akkor
hintették el, mikor a püspökök aludtak.
Régente az egyház által meghatározott büntetéseket nem a feloldozás
után, hanem a feloldozást megelőzően szabták ki, hogy ezzel próbára
tegyék a töredelem őszinte voltát.
A haldoklók halálukért mindennel megfizetnek, és az egyházjogi
szabályok számára már halottak, joggal illeti meg őket az azoktól való
feloldás.
A haldoklóban lelki épségének és szeretetének tökéletlensége
szükségképpen nagy félelmet támaszt, annál nagyobbat, minél
tökéletlenebb volt.
Ez a félelem és borzadás magában is elég (hogy mást ne mondjak) a
purgatóriumi szenvedést előidézni, mivel a reménytelenség borzalmával
határos.
Láthatjuk, hogy a pokol, a purgatórium és menny úgy különbözik
egymástól, mint reményvesztés, a kétséggel küzdés és a biztonság.
Látható, hogy a lelkeknek a purgatóriumban arra van szükségük, hogy
mind félelmük fogyjon, mind szeretetük szaporodjék.
Nem látszik bizonyítottnak sem érvekkel sem szentírási helyekkel,
hogy (a purgatóriumban lévő lelkek) kívül lennének a szeretetet
kiérdemlő vagy azt fokozó állapoton (Isten irgalmán).
De az sem látszik bizonyítottnak, hogy legalábbis mindnyájan
biztosak és biztonságban vannak boldogságra jutásuk felől, jóllehet mi
ebben teljesen bizonyosak vagyunk.
Tehát a pápa a minden bűnhődés teljes elengedésén nem egyszerűen
minden bűnhődés elengedését érti, hanem csak az általa kiróttét.
Tehát tévednek azok a búcsúhirdetők, akik azt mondják, hogy a pápa
bűnhődés elengedése ez embert minden bűnhődéstől feloldja és
megmenti.
Éppenséggel semmit nem enged el a purgatóriumban levő lelkeknek,
amit ebben az életben kellett volna az egyházi jogszabályok szerint
teljesíteniük.
Ha valaki egyáltalán megkaphatja minden bűnhődése valamilyen
elengedését, akkor biztos, hogy ezt csak a legtökéletesebbek kaphatják
meg, tehát igen kevesen.
Természetesen az emberek legnagyobb részét becsapják, amikor nagy
hanggal, minden megkülönböztetés nélkül ígérik meg nekik a bűnhődés
feloldását.
Amilyen hatalma van a pápának a purgatórium felett, ugyanolyan
hatalma van bármely püspöknek vagy lelkésznek a maga püspökségében,
illetve gyülekezetében.
Nagyon jól teszi a pápa, hogy a (purgatóriumban lévő) lelkeknek nem
a kulcsok hatalmával ad elengedést, (amivel (ott) nem rendelkezik),
hanem közbenjáró könyörgés által.
Emberi balgaságot hirdetnek, amikor azt mondják, hogy mihelyt a
ládába dobott pénz megcsörren, a lélek azonnal a mennybe száll.
Csak annyi bizonyos, hogy a ládában megcsörrenő pénz által nagyra
nőhet a haszonlesés és a kapzsiság. Az egyház közbenjáró szolgálatának
eredményessége azonban egyedül Isten jótetszésétől függ.
Ki tudja, hogy vágyódik-e minden purgatóriumban lévő lélek arra,
hogy őt onnan kiváltsák? A legenda szerint sem Szeverinusz, sem
Paszkálisz (pápák) nem igényelték ezt.
Senki sem biztos a maga töredelmének valódisága felöl, még kevésbé
a következmény: a teljes elengedés felől.
Amilyen ritka az igazán bűnbánó ember, épp olyan ritka az igazán
elengedést nyerő, vagyis nagyon ritka.
Örök büntetést kapnak tanítóikkal együtt, akik a búcsúcédulákkal
biztonságban hiszik magukat az üdvösségük dolgában.
Nagyon kell óvakodnunk azoktól, akik azt mondják, hogy a pápának
azok az elengedései (azaz búcsúi) Istennek ama fölbecsülhetetlen
ajándék, amely által rendbe jön az ember dolga Istennel.
Ugyanis a búcsúnak ez a kegyelme csak a bűnbánat szentségével (és)
ember által kiszabott jóvátevő bűnhődésre vonatkozik.
Nem keresztyénséget prédikálnak, akik azt tanítják, hogy aki
lelkeket akar kiváltani vagy gyónási kiváltságot vásárolni, annak nincs
szüksége töredelemre.
Minden igazán szívén talált keresztyén részesül a bűnhődésnek és a
vétkességnek teljes elengedésében búcsúcédula nélkül is.
Aki csak igazi keresztyén, akár élő, akár halott, az részese
Krisztus és az anyaszentegyház minden kincsének, s ezt Isten adta néki,
búcsúcédula nélkül is.
A (bűnhődés) pápai elengedését és a (kegyelemben) részesítést
mégsem szabad semmiképpen sem megvetni, mert az (mint mondtam) az isteni
elengedés kinyilvánítása.
A legképzettebb teológusnak is igen nehéz egyszerre megtapasztalnia
a nép előtt a bőséges búcsút és az igaz töredelmet.
Az igazi töredelem keresi és szereti a bűnhődést, viszont a búcsú
bősége elkényelmesít és a bűnhődést gyűlöletessé teszi, legalábbis
esetenként.
Óvatosan kell az apostoli (azaz pápai) búcsút prédikálni, nehogy a
nép félreértse és elébe helyezze azt a szeretet jócselekedeteinek.
Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa véleménye szerint
a búcsúvásárlás semmilyen tekintetben nem állítható egy sorba az
irgalmasság cselekedeteivel.
Arra kell tanítani a keresztényeket, hogy jobb dolgot tesz, aki a
szegénynek ad, vagy a rászorulónak kölcsönöz, mint hogyha búcsút
vásárol.
Ugyanis a szeretet cselekedete által nő a szeretet és javul az
ember, de a búcsú által nem lesz jobb, csak a bűnhődéstől
mentesebb.
Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy aki látja a rászorulót és
azt elhanyagolva búcsúra költ, az nem a pápa elengedését szerzi meg,
hanem Isten rosszallását.
Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy - hacsak nem dúskálnak a
fölöslegben - mindazt, ami az élet fönntartásához szükséges, tartsák
kötelességüknek házuknépe javára fordítani és semmiképp se pazarolják
búcsúkra.
Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a búcsúvásárlás nem
parancsolat, hanem szabad döntés dolga.
Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa a búcsúban való
részesítéssel inkább az őérte való áhítatos imádkozást akarja elérni sem
mint a készpénzt, mert az előbbire nagyobb szüksége van.
Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa búcsúi akkor
hasznosak, ha nem beléjük vetjük bizalmunkat. Viszont nagyon ártalmasak,
ha általuk elvész az istenfélelmünk.
Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy ha a pápa tudna a
búcsúhirdetők zsarolásairól, azt akarná, hogy inkább égjen porig Szent
Péter bazilikája, mint azt, hogy juhainak bőréből, húsából és csontjából
épüljön fel.
Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa, ha szükséges
volna, kész lenne (ahogy illik) még Szent Péter bazilikájának eladása
árán is saját pénzéből segíteni azokat, akiknek legtöbbjétől némely
búcsúhirdetők kicsalják a pénzüket.
Hiábavaló a búcsúcédulák alapján bízni az üdvösségben, még ha a
búcsúmegbízott, sőt akár a pápa a saját lelkével kezeskednék is
érte.
Krisztus és a pápa ellenségei azok, akik a búcsú hirdetése miatt
Isten igéjét más templomokban teljesen elnémítják.
Jogsérelem éri Isten igéjét, ha ugyanabban a prédikációban
ugyanannyi vagy több időt szentelünk a búcsúnak, mint Isten igéje
hirdetésének.
A pápa gondolata szükségképpen az, hogy ha a csekély értékű búcsút
egy haranggal, egy díszfelvonulással és egy szertartással ünneplik,
akkor az evangéliumot, ami a legnagyobb dolog, száz haranggal, száz
díszfelvonulással, száz szertartással kell hirdetni.
Az egyház kincse, amelyből a pápa a búcsú nincs eléggé megnevezve,
és Krisztus nép is ismeri azt.
Nyilvánvaló, hogy itt nem mulandó javakról van szó, mert azokat sok
egyházi szónok nem egykönnyen osztogatja, hanem inkább gyűjti.
De nem is Krisztus és a szentek érdemeiről van szó, hiszen azok
mindenkor, a pápa közreműködése nélkül is, munkálják a belső ember
számára a kegyelmet, a külső ember számára pedig a keresztet, a halált
és a poklot.
Szent Lőrinc ugyan azt mondta, hogy az egyház kincse a szegények,
de ő korának szokásos kifejezésével élt.
Nem vakmerőség kimondani, hogy az egyház kincse: az egyház kulcsai
(melyeket Krisztus érdeméért kapott).
Világos ugyanis, hogy a bűnhődés elengedésére és a (meghatározott)
esetekre (vonatkozóan) elegendő a pápának a saját hatalma.
Az egyház kincse valójában Isten dicsőségének és kegyelmének szent
evangéliuma (örömhíre). De ezt méltán igen gyűlölik, mert elsőkből
utolsókká tesz.
De ezt méltán igen gyűlölik, mert elsőkből utolsókká tesz.
A búcsúk kincsét viszont igen kedvelik, mert utolsókból elsőkké
tesz.
Az evangélium kincse olyan háló, amellyel egykor az anyagi javak
embereit halászták.
A búcsú kincse pedig olyan háló, amellyel ma az emberek anyagi
javait halásszák.
A búcsú, amiről a búcsúhirdetők azt hirdetik, hogy a legnagyobb
áldás, - valóban az, de a kereset szempontjából.
Valójában azonban a búcsú az Isten kegyelméhez és a kereszt
jóságához mérten a legeslegkisebb dolog.
A püspökök és a lelkipásztorok (jogilag) kötelesek az apostoli
búcsú hirdetőit teljes tisztelettel fogadni,
arra, hogy ezek ne a maguk álmait hirdessék a pápa megbízása
helyett.
Aki az apostoli búcsú igazsága ellen szól, kiátkozást és gyalázatot
érdemel,
de áldott, aki gondosan eljár a búcsúhirdető szavainak önkénye és
önfejűsége ellen.
Ahogy a pápa is joggal sújt le villámával azokra, akik a búcsú
ügyben bármi módon csalást követnek el,
de sokkal inkább készül villámával lesújtani azokra, akik a búcsúk
ürügyén a szent szeretet és a való igazság kijátszásán
mesterkednek.
Őrültség azt vélni, hogy a pápai búcsúk akkorák, hogy
feloldozhatják az embert, még ha valaki képtelenséget mondva - az
Istenszülő (Máriát) erőszakolta volna is meg.
Ellenkezőleg azt állítjuk, hogy a pápai búcsúk a vétkesség
tekintetében a búcsú alá eső legkisebb bűnöket sem vehetik el.
Az a szóbeszéd, hogy maga Szent Péter sem adhatna nagyobb
kegyelmet, ha ő volna most a pápa - káromlás Szent Péter és a pápa
ellen.
Ellenkezőleg azt állítjuk, hogy neki is és bármelyik pápának is
nagyobb erői vannak, tudniillik az evangélium, a gyógyítások kegyelmi
ajándékai stb. 1Korinthus 12,9-10. szerint.
Káromlást szól, aki azt állítja, hogy a pápai címerrel ellátva
felállított kereszt felér Krisztus keresztjével.
Számot fognak adni azok a püspökök, lelkészek és teológusok, akik
tűrik, hogy ilyesmiket prédikáljanak a népnek.
A búcsúról való ilyen önkényes prédikálás azt eredményezi, hogy a
tudós férfiaknak sem könnyű a pápa tekintélyét megvédeni a rágalmaktól,
vagy éppen az egyszerű hívek fortélyos kérdéseitől.
Például: Miért nem üríti ki a pápa a purgatóriumot szentséges
szeretetből és a lelkek oly nagy szüksége miatt, ami minden indíték közt
a legigazságosabb - ha számtalan lelket kivált a (Szent Péter) bazilika
építésére adott szennyes pénzért, ami igen jelentéktelen indíték
erre?
Továbbá: Miért vannak még mindig halotti misék és évforduló ünnepek
a lelkekért, és miért nem adják vissza, vagy miért nem engedik
visszavenni a halottakért tett adományokat, ha a kiváltottakért való
imádság immár a búcsúcédula révén feleslegessé és jogtalanná vált?
Továbbá: Miféle újfajta kegyelme Istennek és a pápának az, hogy
megengedik, hogy egy istentelen és gonosz ember pénzért kiváltson egy
kegyes és istenszerető lelket, viszont azt a kegyes és kedves lelket nem
váltják ki ingyen szeretetből, saját rászorultsága miatt?
Továbbá: A bűnhődésre vonatkozó egyházjogi előírások ténylegesen és
mint régóta nem alkalmazottak, magukban érvénytelenek és halottak. Miért
történik a tőlük való mentesítés pénzzel, búcsúk engedélyezésével,
mintha érvényesek és hatályosak volnának?
Továbbá: Miért nem építi föl a pápa - akinek vagyona ma felülmúlja
a dúsgazdag (ókori) Crassusok kincsét is - Szent Péternek legalább azt
az egy bazilikát inkább a maga pénzéből, mint szegény híveiéből?
Továbbá: Mit enged el vagy mit nyújt a pápa azoknak, akik a
tökéletes töredelem által jogosultak a teljes elengedésre és
(kegyelemben) részesítésre?
Továbbá: Miből lenne nagyobb haszna az egy háznak, mint abból, ha a
pápa - amit most csak egyszer tesz meg - naponta százszor osztana
elengedést és (kegyelemben) részesítést a hívek bármelyikének?
Mivel a pápa a lelkek üdvét inkább a búcsúk által keresi, mint a
pénz által, miért szünteti meg a már régebben engedélyezett
búcsúcédulákat és búcsúkat, mikor azok ugyanolyan hatásosak?
Ha az egyszerű híveknek aggályos érveit puszta hatalommal elnyomjuk
és nem értelmes megválaszolással oldjuk fel, azzal az egyházat és a
pápát ellenségeik előtt nevetségessé, a keresztyéneket pedig
szerencsétlenné tesszük.
Ha tehát a búcsúkat a pápa lelkületének és gondolatának megfelelően
hirdetnék, könnyű volna felelni mindezekre (a kérdésekre), sőt fel sem
merülnének.
Távozzanak tehát azok a próféták, akik azt mondják Krisztus
népének: "Béke, béke." - de nincs béke! (Ezékiel 13,10.16).
Tegyék jól a dolgukat azok a próféták, akik azt mondják Krisztus
népének: "Kereszt, kereszt!" - de nincs kereszt!
Buzdítsuk azért a keresztyéneket, hogy fejüket: Krisztust,
bűnhődésen, halálon és poklon át is követni igyekezzenek,
és abban bízzanak, hogy inkább sok szorongattatáson át, mintsem a béke biztonságán át jutnak be a mennybe (ApCsel 17,22).
Magyar nyelvre fordította dr. Zsigmondy Árpád latinból két korábbi fordítást is (Takács János 1937, Soproni Líceum 1995) felhasználva. Megjelentette 1996-ban L. M. halálának 450. évfordulója alkalmából az Evangélikus Országos Múzeum és a Huszár Gál Papír- és Könyvesbolt Budapesten.